A Whitley Bay-i Szent Mária világítótorony parkolójában hozott össze egy titkos találkozót Mrs. Hayley Affleck, és a szintén házas Alan Gartside. A pár jobban tette volna, ha kicsit alaposabban átgodolja és egy kevésbé forgalmas helyszínt választ a légyotthoz. Egyrészt azért, mert így a közeli nyilvános helyen bármelyik ismerősük lebuktathatta volna őket, másrészt mert a rendőrök is előszeretettel tartanak arra felederítő utakat.
Előbbit megúszták, utóbbihoz viszont nem voltak elég szerencsések: két arra járőröző rendőr a kocsiból félig kilógó, gyanúsan mozgó párra lett figyelmes. A szeméremsértőket azonnal megzavarták, akik ettől szétrebbentek, a férfi felrántotta nadrágját, majd gyorsan megkerülte az autót, hogy végül beüljön a vezetőülésre. A nő ezalatt próbálta magára rángatni a fehérneműjét.
Ezután azonnal jött a kínos magyarázkosád.
„Értékelnék egy kis diszkréciót, de ez nem az, aminek látszik. Nem csináltunk semmi rosszat.”
A rendőrök a Mirrornak elmondták, hogy ezután a nő is próbálkozott, azt állította, csak a kesztyűjét kereste az ülés alatt. A melltartója pedig azért nem rajta, hanem a táskájában volt, mert kényelmetlenné vált számára napközben.
A páros ellen közszemélysértés miatt indult eljárás, valamint pénzbüntetést kaptak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.