Azt gondolta, megcsalta a barátnője, ezért felmosta vele az utcát

Azt gondolta, megcsalta a barátnője, ezért felmosta vele az utcát

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 12. 19:30
Bors

A 24 éves Charlie Davies és barátja, a 28 éves James Davies az első évfordulójukat ülték, ezért ünneplés gyanánt vacsorázni mentek, majd megittak néhány italt. A férfi az elfogyasztott italok után hirtelen dühbe gurult és megvádolta barátnőjét azzal, hogy megcsalta őt, aki a balhét megelégelve bejelentette, elege van és átmegy az anyjához inkább. A féltékeny barátnak teljesen elborult az agya, őrült ámokfutásba kezdett, amit egy térfigyelő kamera rögzített.

A férfi a először ledobta az aszfaltra a „szerelmét”, majd többször alaposan bevert neki, ezután megragadta és cibálni kezdte. A nő elvesztette eszméletét, de ez nem gátolta meg a férfit tettének folytatásában. Rongybabaként vonszolta a testet, eközben maradt ereje az utcán elhaladókkal ordibálni. Szerencsére a járókelők értesítették a rendőrséget, akik a romokban lévő lány kórházba szállításáról még időben gondoskodtak.

Az összevert barátnő végül „megúszta” törött csontok nélkül, zúzódásokkal és egy monoklival. A férfit 18 hónapra a rácsok mögé küldték. Innen írt levelet az édesanyjának, amiben kifejtette, hogy reméli, szabadulása után újra együtt lehet szerelmével. Ez persze eljutott az összevert exhez is, aki csak nevetni tudott a szövegen, nem is értette, mi járhatott egykori kedvese fejében, hogy ez egyáltalán felmerült benne. 

– Fizikailag már rendben vagyok, de mentálisan korántsem, még mindig szenvedek. Nem tudom, mikor leszek képes újra bízni valakiben – mondta Charlie Davies a DailyMailnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.