Még napokkal a tragédia után is égett gázolaj szaga érezhető a veronai A4-es autópálya hídjának tövében. A szívet tépő tragédia tizenhat áldozatától a veronai rendőrség díszőrség mellett, tiszteletadással búcsúzott a szörnyű baleset helyszínén. Ők helyezték el emlékükre a mécseseket és virágokat a sztráda mellé.
Többé nem lehetnek együtt a fiatalok
A Bors információi szerint egy szerelmespár is utazott a buszon. A gyerekek kapcsolatáról a szülők és persze diáktársaik is tudtak. A balesetet azonban információink szerint csak egyikük, a lány élte túl, aki az egyébként is feldolgozhatatlan trauma után sokkot kapott barátja halálhírétől. A hír később, a kórházban érte utol, ahová kivizsgálásra vitték. A lány nem sérült meg súlyosan. Amint tehette, szüleit hívta volna, ám a helyi hatóságok az ő esetében közbeszóltak: úgy tudjuk, arra hivatkoztak, amíg nem tudnak biztosat az áldozatok kilétéről, nem volna szerencsés, ha a párja szülei esetleg az ő szülei útján értesülnének az esetleg téves hírről.
Törött bordával utazott a tini
A Bors úgy értesült: a balesetben elhunyt egyik fiatal lánynak több bordája eltörött a franciaországi sípályán, így eleve sérülten utazott haza. Azt viszont nem tudni, ez szerepet játszhatott-e abban, hogy nem tudta elhagyni időben az égő buszt.
Gyászoló apa: „Nem szenvedett a lányom”
Szívszorító bejegyzésben vett búcsút K. Flórától édesapja, László. A szinyeis lány volt az, aki barátnőjével saját zsebpénzéből segített budapesti rászorulóknak. Édesapja szerint lánya nem szenvedett, már a becsapódáskor életét vesztette.
„Semmire nem emlékszem az útról, nincsenek képek. 15.42-kor Verona Süd lehajtójánál már várt egy rendőrautó. Rendőrőrs, krízisközpont. 16.50-kor elkísértek egy külön helyiségbe. Leültettek egy székbe. Rajtam kívül mindenki állt. Körbevettek. Csend. Tudtam, mi következik” – számolt be a nehéz pillanatokról. Tolmács útján tudta meg: Flórát nem találták meg, „fennmaradt örökre a buszon”. „Labor. DNS-levétel. Kinyitottam a számat. Próbáltam könnyeimet elvezetni, hogy ne folyjék bele a számba.” Az apa torokszorító üzenettel búcsúzott. „Ha van valakid az életben, akit szeretsz, öleld át, és ne feledd el ezt a pillanatot. Nem tudod, hogy holnap mit mér rád a sors.”
Az utolsó boldog pillanatok
A franciaországi sítábor gyermekeik utolsó boldog élménye lehetett. A dunakeszi futsalcsapat tehetsége, S. Botond édesanyja fordult kéréssel sorstársaihoz: ha van bármilyen felvétele valakinek a síelésről, küldje el számára. „Sokat segítene lelkileg tudni, látni, hogy boldogság, szabadságélmény volt ez az egy hét nekik, ami miatt el kellett engednünk őket!” – írja Szilvia.
Húsz óra után jött az üzenet a fiútól: élek!
Megrázó pillanatoknak volt szemtanúja a Bors tudósítója a veronai hotelben, ahol a túlélő gyermekek vártak családtagjaikra. Egyikük, akinek telefonja minden holmijával együtt elégett, csaknem húsz órával a baleset után barátait szerette volna értesíteni a közösségi oldalán, hogy ő jól van. A fiú segítséget kért az ott lévő újság-íróktól, hogy tudna belépni a hotel nyilvános számítógépébe. Csak úgy özönlöttek hozzá az üzenetek...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.