Aktuális

3,5 millió forintot akart gyűjteni magának, mert színes bőrű a barátja

Bors

Létrehozva: 2017.01.13.

Forrás: GoFoundMe

Egy tenessee-i lány, Allie Dowdle már több ezer dollárt összegyűjtött magának, méghozzá arra hivatkozva, hogy a szülei azért nem akarják fizetni egyetemi tanulmányait, mert összejött egy fekete fiúval, Michaellel. A GoFoundMe nevű adománygyűjtő oldalon az összegyűjtött pénz egy nap alatt meghaladta a tervezett 3,5 millió forintnyi dollárt, nem is kevéssel, 1 millió forinttal. Pedig a lány apja szerint a háttérben nem is a színes bőrű baráttal való elégedetlenségük áll.

A 18 éves lány szerint barátjával már korábban is érzékelték a szülői ellenszenvet, de karácsonykor mondták el neki végül, hogy nem támogatják a továbbiakban a jövőjét. Allie állítása szerint apja elvette tőle autóját és telefonját is.

A sportszer boltot üzemeltető apa, Bill Dowdle a Daily Newsnak úgy nyilatkozott, hogy valóban nem igazán örül lánya választásának, mert az Egyesült Államok déli részén nem igazán nézik jó szemmel a vegyes párokat, de nem emiatt nem fizetik tovább Allie tandíját.

Az apa szerint lányuk azzal randizik, akivel csak akar, csak az a bajuk, hogy Michaelt és előző barátjával is először titokban randizgatott.

Bill szerint nagyon elkényeztették lányukat, ezért szüksége van arra, hogy megismerje a való világot és végre felnőjön.

Eddig már 481-en ajánlottak fel kisebb-nagyobb összeget, de páran nemtetszésükről írnak. Szerintük nem igazán segít az a rasszizmus elleni harcot, hogy egy fehér, középosztályból kikerülő lánynak adnak pénzt. Egy hozzászóló például azt írta:

„A tény, hogy próbálja elkerülni a munkát és a diákhitelt, és egy hősnek állítják be, mert  egy fekete férfivel randizik, nekem elég rasszistának tűnik.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713624012
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144823_auto_resized.jpg
vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713624012
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147411_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ez a 10 legszebb tóparti üdülőhely Európában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713624012
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713624012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713624012
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban