Aktuális

Vicces mémet látott? Jobb, ha belegondol, min is nevet

Bors

Létrehozva: 2016.12.15.

Az egyik mostanában pörgő internetes mém, hogy valaki rátageli egy ismerősét egy képre, méghozzá egy olyanra, ami nem éppen egy „szépségideál” férfi vagy nő szerepel.

Azt sokszor nem veszik észre ezek az emberek, hogy lehet, egy embert nagyon megbántanak a „viccükkel”.

Az egyik ilyen áldozat az író és motivációs beszédeket tartó Lizzie Velasquez, aki egy veleszületett betegségben szenved, amely nem engedi összegyűlni a testében a zsírt. Ezen kívül Marfan-szindrómás is, amely azt jelenti, hpogy az átlagosnál jóval hosszabbak a végtagjai.

A vele szórakozó mémen az arcképén kívül az olvasható: „Michael azt mondja, hogy találkozna velem emögött a fa mögött egy kis huncutkodásra. Késik, úgyhogy valaki tagelné a képre, hogy lássa még mindig itt várok rá?”

Érthető okokból nem esett jól Lizzie-nek, hogy viccelődnek a képével, úgyhogy úgy döntött ő is megosztja ezt Facebook-oldalán, amelynek 100 ezer követője van.

A kép alá egy bejegyzésben magyarázza a megosztást. Azt írja, nem azért tette, mert azok között az áldozatok között van, akikkel viccelődnek, hanem azért, mert ő egy olyan ember, aki hallatja a hangját.

„Mindegy, hogyan nézünk ki, és az is, mekkorák vagyunk, hiszen mindannyian emberek vagyunk. Azt kérem, hogy tartsd ezt észben, amikor egy fura fickós mémet látsz. Éppen akkor lehet, viccesnek tatod, de az ember a fotón éppen ellenkezőjét érezheti. Szeretetet terjessz és ne bántó szavakat a képernyődön keresztül!”

A képet már többen lájkolták, mint amennyi kedvelője van Lizzie oldalának: mostanáig 134 ezernél tart, és 100 ezren meg is osztották. Rengetegen támogatásukról is biztosítják a 27 éves nőt, köztük saját édesanyja is, aki azt írta: „mint Lizzie anyukája, ez annyira fáj, hogy azt nehéz szavakkal kifejezni. De melletted állok! Szeretlek Lizzie!”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714992011
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192986_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714992011
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192611_auto_resized.jpg
travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714992011
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika