Szétverte a budakeszi műházat a dühös költő

Szétverte a budakeszi műházat a dühös költő

festő
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 30. 09:10
Bors

Több százezres kárt okozott H. Tamás, a magát „író-költő-festő-barlangásznak” nevező férfi. A történet még 2011-ben kezdődött, akkor kezdte el ugyanis a férfi ostromolni a budakeszi önkormányzatot, hogy támogassák meg 1,5 millió forinttal, hogy megjelenhessen a könyve. Erre nem volt hajlandó a helyi képviselő-testület, viszont „szánalomból” a helyi művelődési ház ingyenesen teret adott egy kiállításának – írta a Népszava.

A kiállítást nem igen látogatta senki, ami miatt H. Tamás igen mérges lett, a harmadik nap le is szedte a falról a képeit, és beperelte a kultúrházat, mondván annak köszönhető, hogy elmaradt a haszna a képek eladásából. 20 millió forintot követelt. A pereskedés viszont fordítva sült el, a bíróság első-, majd másodfokon is elutasította a férfi igényét, sőt, 2 millió forint perköltség megfizetésére kötelezte.

Na, csak ez kellett, a férfi még dühösebb lett. Múlthéten bement a városházára, inzultálta az alkalmazottakat, és azzal fenyegetett, barlangász haverjaival lerombolják az épületet. Végül a biztonságiak kísérték ki az épületből. Aztán a művelődési házban is feltűnt, tombolni kezdett, mindent szétvert, ami a keze ügyébe került. Még nem tudni, mekkora kárt tett a bútorokban, számítógépekben, valószínűleg több százezrest.

A rendőrök kiérkezése előtt a férfi elmenekült a helyszínről, azóta is keresik. bár körözést nem adtak ki ellene. A helyi közalkalmazottak ennek nem örülnek, mert attól félnek, H. Tamás megtámadja őket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.