Aktuális

Sírjon: valójában sose volt még fehér karácsonyunk!

Bors

Létrehozva: 2016.12.25.

1. A hó valójában nem is fehér

A hó valójában átlátszó. A hópelyhek jégkristályokból állnak, így mikor keresztül halad egy-egy pelyhen a fény, az körüljár minden egyes kristályt. A fény teljes spektruma jut be a szemünkbe, amikor ránézünk, ezt érzékeljük fehérnek. Tehát a fehér karácsonyunk igazából átlátszó karácsony.

2. A hópelyheknek mindig hat ága van

Ez tudomány. A víz molekulái úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy az csak és kizárólag hat ágú jégkristályt tud eredményezni. Szóval, ha a boltokban hatnál kevesebb vagy több ágú hópelyhet látsz, ne vedd meg, mert a természet törvényét törnéd meg vele.

3. Vannak egyforma hópelyhek

Egy Nancy Knight nevű tudós 1988-as kísérlete igazolta ezt, amikor egy Wisconsinből érkező hóvihar havában két egyforma hópelyhet talált. Így ha legközelebb azzal szeretnénk valakinek hízelegni, hogy egyedi és megismételhetetlen, akkor semmiképpen se a hópelyhet hozzuk fel példának!

4. A hó törvényt sértett

1991 és 1992 tele meglehetősen megterhelőre sikeredett a New York-i Syracuse számára, ugyanis több, mint 162 centi hó esett. Így hát ‘92 márciusában a közösségi tanács hozott egy rendeletet, amely kimondta: a hóesés törvénytelennek számít egészen szentestéig. Az anyatermészet persze megszegte a törvényt, rá pár napra ugyanis hullani kezdett a hó, a következő tél pedig még több havat hozott.

5. A hó tud félelmetes is lenni

Bizony tud, néhány embernek legalábbis. Az aquafóbiához hasonlatos fóbia ez, mely pedig a víztől való rettegésnek a betegsége.

6. Vannak hópelyhek, amiket nem tudsz elkapni a száddal

A valaha látott legnagyobb hópehely 15 centi magas és 8 centi széles volt, Montanaban hullott le 1887. januárjában. Bár nincsenek bizonyítékok az adat valóságosságára, a tudósok mégsem tartják elképzelhetetlennek a dolog lehetőségét.

7. Úgy tűnik, a hó imádja Olaszországot

Egy olaszországi város, Capracotta tatja a rekordot az egy napon belül legtöbb havat bezsebelő városok között. 2015 márciusában több, mint 100 centi hó hullott le a városra 18 órán belül. Ez öt centi havat jelent óránként!

8. Az Egyesült Államok sem panaszkodhat ilyen tekintetben

Az Egyesült Államok kontinense évente átlagosan 105 hóviharban részesül, ez a szám azonban megduplázódott az elmúlt 20 évben. 1960 és 1994 között átlagosan évente 9 hóvihar volt, ‘95 óta azonban ez a szám 19-re emelkedett. A tudósok ezt a változást a napfolt-tevékenységnek tulajdonítják.

9. A hópehely frissítő

A Föld édesvizeinek 75%-a hó és jég formában van jelen, és a bolygó teljes felületének10%-át teszi ki.

10. Sok hó – magas hóember

A Guinness Rekordok Könyvében a legmagasabb hóemberként számon tartott darab, több mint egy hónapig készült, és több mint 37,19 méter magasra sikeredett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714995310
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714995310
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714995310
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Egyszer talán megadatik, hogy ne csak 3 hónapig legyek édesanya" – Vajna Tímea fájdalmas vallomása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714995310
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika