Rossz hagyatéki végzés miatt megy börtönbe Tibor

Rossz hagyatéki végzés miatt megy börtönbe Tibor

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 10. 10:30
<p>Sipos Tibor a sajátjának hitt egy erdős területet egy hagyatéki végzés alapján, így tűzifát szerzett be onnan. Lopás miatt börtönre és két-száz­ezer forintos pénzbüntetésre ítélték.</p>
M. R.

Jéghideg házban, ágyban fekve találta otthon édesanyját a Bakonynánára hazatérő Sipos Tibor 2013 végén, ráadásul tüzelő sem volt otthon. Mivel ő és anyja csak két-két köbméter fát kapott az önkormányzattól egész télre, úgy döntött, a közeli erdőben szerez fát. A házuk melletti területről egy 1998-as, jegyző által készített hagyatéki végzés alapján úgy tudta, hogy elhunyt édesapja, majd ő és testvérei tulajdonában volt, édesanyja haszonélvezeti joga mellett.

Tibor három alkalommal szerzett be fát a rendszerváltás előtt tsz-tulajdonban lévő területről, amiről kiderült: a magyar állam egy homályos, a szövetkezettel szembeni adósságrendezés miatt kisajátította azt. A terület egy része végül egy fővárosi ügyvédhez, a többi a Veszprémi Erdőgazdaság Zrt.-hez került. Vagyis a jegyző – aki azóta már elhunyt – rossz hagyatéki végzést készített.

Emiatt a Zirci Törvényszék nem fogadta el bizonyítékként a végzést. Tibort első fokon két év felfüggesztett börtönre és 90 óra közmunkára ítélték, pénteken pedig jogerősen 60 nap letöltendő börtönbüntetést kapott.

Csípős

Ez igen, lesújtott a törvény ökle. Gondolom, a balfék jegyző urat is hasonló szigorral büntették volna, ha még életében fülön csípik. Molnár Richárd

És bár a fa értéke csak 18 802 forint volt, az államnak szabálysértési költségként további 25 304, a bűnügyi költségek részeként pedig több mint százezer forint szakértői díjat (ugyanis szakértő állapította meg, mekkora az összeszedett fa és gallyak értéke), összesen csaknem 200 ezer forintot kellett fizetnie. 

A bírság miatt inkasszózták Tibor jövedelmének 50 százalékát. A férfinek volt munkája, de jelenleg munkanélküli, volt párját és gyerekeit sem tudja segíteni.

Beteg édesanyja házában pedig már a villanyt és a vizet is lekapcsolták, nincs miből kifizetnie az elmaradást. A férfi a Borsnak azt mondta, jelenleg még egy élelmiszercsomag is nagy segítséget jelentene családjának.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.