Érdekes hirdetés került fel a Pich Shop nevű, internetes orosz ajándékbolt weboldalára. A 21 éves Aleksandr Kramarenko ugyanis azt vállalta, minimum egy évre hozzámegy ahhoz az emberhez, aki a legtöbb pénzt ígéri ezért. Ehhez a feltétel csupán annyi volt, hogy az ajánlattevő 35 évesnél fiatalabb nő legyen és minimum 10 ezer rubelt (durván 50 ezer forintot) fizessen érte.
A hirdetés a szokásos dolgokat tartalmazta. Szerepelt rajta, hogy Aleksandr „raktáron” van, bármikor elvihető, emellett részletes leírást is mellékeltek. Ebből kiderült, milyen magas, hány kiló, mi a csillagjegye. És persze ruhás és ruha nélküli fotókat is meg lehetett tekinteni róla.
A Pich Shopon egyébként az is kiderült, mi is az üzlet lényege. Aleksandr tartozott a cégnek majdnem 3,2 millió rubellel (körülbelül 15,6 millió forinttal), miután meghiúsult közöttük egy üzlet. – Aleksandr közvetítőként működött közre az üzleteink során. Miután egyik partnere becsapta ő, tartozása lett felénk – nyilatkozta Alexander Belousov, a PichShop.ru képviselője.
Miután a cég perre akart menni, a srác felajánlotta nekik azt az alternatív lehetőséget, miszerint árverezzék őt el. Ezzel a vállalat extra publicitást kaphatott, pénzük nagy részét is visszakaphatták és a férfi is megúszhatta a pert a minimum egyéves házassággal.
Az aukció december 20-án zárult, s körülbelül 200-an licitáltak, a feltételek ellenére közöttük 3 férfi is. A cég képviselője úgy nyilatkozott, hogy a végső ár elérte Aleksandr tartozását. Ráadásul a srác több modellügynökségtől is kapott állásajánlatokat.
Hogy ki lett a szerencsés hölgy és mikor lesz az esküvő, egyelőre még nem tudni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.