"Nem tudtam, hogy a gyerekek meg tudnak halni" - anya, aki 9 napra bezárta őket lakásba

"Nem tudtam, hogy a gyerekek meg tudnak halni" - anya, aki 9 napra bezárta őket lakásba

Ukrajna
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 08. 14:00
Bors

A 20 éves ukrán Vladislava Podchapko bezárta 1 éves fiát és a közel 3 éves lányát az otthonukba, és kilenc napig haza sem ment. Fia, Daniil és lánya, Anna egyedül voltak, míg az anya hetyegett a szerelmével - írja a Mirror. Nem volt nagyon étel a lakásban, csak némi édesség, állítják a hatóságok, így érthető módon Danill elhunyt, míg nővére eszméletlenül feküdt a lakásban, amikor anyuci hazaért. 

A szomszédok szerint lehetett gyereksírást hallani a lakásból, de erre eszükbe se jutott gondolni, mert korábban a gyerekekről rendesen gondoskodott. Anna csodával határos módon nem halt éhen, míg ez öccséről nem mondható el, ugyanis a boncolás kimutatta, a kisfiú halálát az éhezés okozta. A kislány az orvosok szerint ki volt merülve, és nagyon gyenge volt. “Azonnal elkezdtük intravénásan táplálni. Már jobban van, lassan kijelenthetjük, hogy túlélte ezt a borzalmas kilenc napot. Ma már kis mennyiségű szilárd táplálékot is adtunk neki” - tette hozzá az orvosa.

Az anyát, Vladislava Podchapkót őrizetbe vették és úgy néz ki, 8 évvel megússza a gondatlanságból elkövetett emberölést. A rendőrök amikor szembesítették a történtekkel, csak annyit mondott: nem tudtam, hogy a gyereke meg tudnak halni. Van néhány meg nem erősített információ, miszerint a szomszédok hívták a rendőrséget, de ők nem jöttek ki, mindenesetre enélkül is nagyon felkavarta az esete az ukránokat. 

A nő nem élt rossz anyagi körülmények közt, állandóan posztolt a gyermekeiről fényképeket amelyek alá rendszerint azt írta: "Anya öröme," "Pretty Woman," "Szerelmem" "Szeretlek, Kedves." Rendszeresen vitte a gyerekeket bölcsődébe, így tényleg nem feltételezte senki, hogy ilyen tragédia fog bekövetkezni a családban.

A nőnek előző házasságából születettek a gyerekei, Anna sorsa pedig attól függ, apja  magához kívánja e venni vagy sem. Ha nem, akkor gyerekotthonba viszik, ahonnan lehetősége lesz nevelőszülőkhöz kerülni. Vladislava Podchapko egyébként terhes a mostani barátjától. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.