Lovas kocsival érkezik a Mikulás Budakeszire

Lovas kocsival érkezik a Mikulás Budakeszire

PUBLIKÁLÁS: 2016. december 01. 12:45
<p>December 6-án, kedden, a Budakeszi Vadasparkba is ellátogat a Mikulás. Hóban lovas szánon, más esetben lovas kocsival érkezik majd. Bárhogy is érkezzen, a legbátrabb gyerekek ingyen tehetnek majd meg egy kört azzal a bizonyos ünnepi járművel.</p>
Bors

A Budakeszi Vadasparkban is kezdetét vette már az adventi időszak, ettől a héttől kezdve ugyanis mindennap látható a főbejárat mellett az Élő Betlehem.Míg a felnőttek már javában az ajándékok vásárlásán törik a fejüket, a legkisebbek számára ez inkább a felhőtlen öröm, a finom nyalánkságok és az izgatott csomagvárás időszaka. Őket szeretnék meglepni a Vadaspark munkatársai a Mikulás segítségével.

– Délelőtt 11-kor érkezik majd a fehér szakállas Mikulás a Budakeszi Vadaspark főbejáratához, és egyet garantálhatunk: lesz zsákjában minden jó. Ha vannak csöppségek, akik énekelni szeretnének vagy verset mondanának azokat is szívesen meghallgatja, utána pedig tesz egy komótos sétát a Vadasparkban és mindenkit megajándékoz, aki csak az útjába kerül – mondta a Borsnak Jaloveczky Viktória, a Budakeszi Vadaspark sajtóreferense.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.