Kádba fojtotta 6 éves lányát a depressziós apa

Kádba fojtotta 6 éves lányát a depressziós apa

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 14. 17:30
Bors

Darren Flux-Edmonds megölte kutyáit majd megfojtotta 6 éves kislányát és a halott állatok mellé fektette az ágyba, ezután magával is végzett - írja a Mirror. Tettét egy üzenettel magyarázta, amit 25 perccel a halála előtt elküldött a feleségének. A szöveget a következő sorral zárta: “ Elhagytál engem a semmiért, én egyetlen emlékkel foglak elhagyni téged.” 

Feleség éppen úton volt, amikor megkapta az üzenetet, ezért félrehúzódott és azonnal East Cowes-i házához hívta a rendőrséget. A rendőrök későn érkeztek, Darren Flux-Edmonds addigra már felakasztotta magát. A kislánya, Keziah Flux-Edmonds még élt, amikor rátaláltak, a rendőrök. Összefont karral a halott kutyák közt feküdt a szája pedig habzott. Azonnal kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni, másnap meghalt. 

Mint kiderül, a 44 éves férfinak súlyos depressziója volt és gyakran álmodott arról, hogy megöli a feleségét és a gyerekét, de a valóságban nagyon szerette őket. A terapeutájában pont ezért nem merült fel, hogy ilyen tragédia bekövetkezhet. Az édesanya teljesen összetört, férje elvette tőle egyetlen gyermekét és még a kutyáit is. "Nem maradt semmim, Keziah volt a mindenem, azért tettem mindent, hogy őt boldoggá tegyem" - nyilatkozta az asszony. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.