Meglepő információk jutottak el a Bors szerkesztőségébe egy vagyonvédelmi cégről, amely több budapesti bíróság állandó, szerződött partnere immár évtizedek óta. A közbizalomnak örvendő, tekintélyes intézményeket az ügyfelei sorában tudó társaság tevékenysége kapcsán információink szerint az a gyanú, hogy három éven át feketén foglalkoztatta vagyonőreit. Vagyis 2010–2013 között több biztonsági személyt is bejelentést nélkül foglalkoztatott, tudomásunk szerint a bíróságokon.
A Fővárosi Főügyészség kérdésünkre megerősítette: valóban folyik nyomozás, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) illetékes igazgatósága végez. A gyanú költségvetési csalás. Ennek részleteiről semmi egyebet nem árultak el, munkatársunkat a NAV-hoz irányították, ahol azonban azt kérték, a főügyészségre hagyatkozzunk.
Jelenleg tehát nem tudni, hány személy dolgozhatott feketén gyanújuk szerint, és mekkora az összeg, amelyet a bejelentés nélküli munkával „megspórolhattak”. Annyi bizonyos: a feketemunka a költségvetési csalás leggyakoribb elkövetési formája. Többnyire a magas tb-járulékokat kívánják így lefaragni a cégek.
A szóban forgó társaság nem csak bírósági épületek védelmét látja el, bevallásuk szerint minisztériumi szintű épületek, bankok is az ügyfeleik között vannak. Talán ennek is köszönhetően utolsó éves nettó árbevételük elérte a négyszázötvenmillió forintot.
Természetesen megkerestük a céget, ahol leszögezték: tudnak a NAV nyomozásáról, de büntetőeljárás nem folyik velük szemben, valamint továbbra is ellátják a Fővárosi Törvényszék és a kerületi bíróságok épületeinek őrzés-védelmi feladatait.
– A folyamatban lévő eljárás nem érinti a megrendeléseinket, már csak azért sem, mert ötéves, közbeszerzési eljárás alapján elbírált szerződés alapján látjuk el a tevékenységünket – hangsúlyozták a gyanúba került vállalkozásnál.
A nyomozás határideje egyelőre 2017. január 14.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.