Elmeorvos is vizsgálta a miskolci nénit megerőszakoló tanárt

Elmeorvos is vizsgálta a miskolci nénit megerőszakoló tanárt

tanár
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 14. 04:10
M. S.

Senki sem érti, mi­képp vetemedhetett egy többdiplomás pedagógus ilyen gyalázatos tettre. A miskolci L. Miklós átcsábított a lakásába egy 82 éves asszonyt, akivel ugyanabban a társasházban lakott. Megverte, megerőszakolta, majd a hálóingben, mezítláb di­dergő idős nőt kivonszolta a ház előtti négysávos útra, és magára hagyta.

Mint kedden már megírtuk: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szexuális erőszak, személyi szabadság megsértése és súlyos testi sértés miatt nyomozott, és az eljárást vádemelési javaslattal most zárta le. A Bors információi szerint a bűncselekmény elkövetésekor za­vartan viselkedő férfit elmeorvos szakértő is megvizsgálta, de végül nem találta beszámíthatatlannak. Ám amikor februárban előzetes letartóztatásba helyezték, az indokok között az is szerepelt, hogy „fi­gyelemmel pszichés állapotára, feltételezhető, hogy szabadlábra kerülése esetén akár hasonló jellegű bűncselekményeket kö­vethetne el”.

A Bors úgy tudja, munkahelyén nem volt gond a pedagógussal. Az 56 éves L. egy miskolci nemzetiségi szakgimnázium ta­nára volt. Kedden megkerestük az intézményt, ahol azonban elhárították érdeklődésünket. Az igazgatói titkárság munkatársa ugyanakkor hangsúlyozta: az egész tanári kar teljes mértékben elhatárolódik kollégájuk tettétől. L. Miklós akár 12 év börtönt is kaphat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.