Anthony Hopkinst utánozta P. László, a körúti robbantó?

Anthony Hopkinst utánozta P. László, a körúti robbantó?

sapka
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 27. 04:10
A Teréz körúti robbantó és a brüsszeli merénylők egyike is halász­sapkával próbálta megtéveszteni  hatóságokat. Pont olyannal, ami egy 2007-es alkotásban látható.
Bors

Mindenki emlékszik a Teréz körúti robbantás után közzétett, a térfigyelő kamerák által készített felvételekre, amelyeken egy halászsapkás férfi látható. Az azóta elfogott P. Lászlót gyanúsítják a rendőrök elleni merénylettel, s a sapkának még jelentősége lehet, hiszen a férfi tagad, ügyvédje pedig a felvételekre hivatkozva antropológus szakértő bevonását indítványozza.

Ismeretes: a brüsszeli terrortámadások egyik elkövetője is egy ilyen sapkában sétált a kamerafelvételeken. Ez a viselet tökéletesen alkalmas arra, hogy a magasan elhelyezett térfigyelő kamerák elől eltakarja viselőjük arcát.

De vajon honnan származhat az ötlet? Netán a Törés című, nagy sikerű amerikai filmből? A mozi főszereplője, Anthony Hopkins pont ilyen sapkát visel a film néhány jelen­tében. Végh József kriminálpszichológus szerint jó néhány bűnelkövető esetében megfigyelhető az úgynevezett mintakövetés.

– Filmekből, regényekből vagy más bűnelkövetőktől merítenek ötleteket, bíznak benne, hogy ha egyszer ez már bevált, náluk is jól alakulhat – magyarázta a szakértő. A Teréz körúti robbantás szeptember 24-én 22 óra 36 perc 18 másodperckor történt Budapesten, a Teréz körút 4. szám alatti, felújításra előkészített, üres üzlethelyiség bejáratánál.

A bűncselekményben három fő sérült meg, közülük egy gyalogosan arra haladó rendőrjárőr páros egyik tagja életveszélyesen, társa pedig súlyosan. P. Lászlót, aki a nyomozás adatai szerint egyedül hajtotta végre a robbantást, közel egy hónapi nyomozás után, október 19-én Keszthelyen fogták el a Terrorelhárítási Központ munkatársai.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.