A kis Jézus miatt kell 24-én éjjel is dolgozni a Parlamentben 

A kis Jézus miatt kell 24-én éjjel is dolgozni a Parlamentben 

Parlament
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 10. 08:45
<p>Hiába keresik a turisták az Országház előtti betlehemben a Megváltót. Hogy nincs ott, annak hagyománya van. Más a probléma.</p>
M. R.

A három napkeleti bölcs, Szent József, Szűz Mária, egy angyal, egy szamár, bárányok és egy pásztorfiú. Ezek a figurák vannak jelenleg a Kossuth Lajos téren lévő betlehemi jelenetben, de a kis Jézus Krisztust jelképező csecsemőalak és maga a jászol még nincs ott. A betlehemet megtekintő külföldi turisták, de még a magyar bámészkodók közül is sokan furcsának találták ezt.

Pedig ez egyházi hagyomány. Amióta a katolikusok betlehemet állítanak az adventi időszak kezdetén, a kis Jézus mindig csak szentestén, vagyis a Megváltó születésének napján kerül a jászolba. Az Országgyűlés Sajtóirodája kérdésünkre közölte: ez a Parlamentnél sincs másképp. A bábut az Országgyűlés Hivatalának munkatársa helyezi majd el a jászolban de­cember 24-én éjfél körül, minden ceremónia nélkül. A betlehem pedig vízkeresztig, azaz január 6-ig áll majd a Kossuth téren.

Csakhogy éppen vízkereszt ünnepe miatt van egy ordító hiba az installációban. A Megváltót meglátogató három napkeleti király, Gáspár, Menyhért és Boldizsár ugyanis a keresztény hagyomány szerint január 6-án kerül a betlehembe, hiszen ezen a napon ünneplik a katolikusok a három bölcs látogatását Jézusnál. Vagyis nem csak a Megváltónak, de nekik sem volna egyelőre helyük a jelenetben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.