9 hónapos gyermekét ölte meg az öngyilkos rém cellatársa

9 hónapos gyermekét ölte meg az öngyilkos rém cellatársa

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 05. 16:12
Bors

Mint azt korábban megírtuk, öngyilkos lett tegnap a szegedi Csillag börtönben két fogvatartott. Az egyikük a balástyai rémként emlegetett Szabó Zoltán, aki négy nőt gyilkolt meg az alföldi tanyavilágban. A másik férfiről korábban csak annyit lehetett tudni, hogy nejével végzett.

Kiderült, hogy a másik tettes 2008. novemberében kettős gyilkosságot követett el Gyálaréten. M. Viktor egy családi veszekedés alkalmával baltával végzett élettársával V. Katalinnal, majd megfojtotta 9 hónapos gyereküket.

A 22 éves férfi a holttesteket ezután a ház hátsó udvarán ásta el. A férfi úgy próbálta leplezni tettét, hogy maga ment be a rendőrségre bejelenteni élettársa és gyermeke eltünését. A rendőrség emiatt indított nyomozást, de miután szemlét tartottak a házban, a vérnyomok és a kertben a friss ásás miatt már gyilkosságra gyanakodtak. M. Viktor a veszekedés brutális kimenetelét az alkoholra fogta. Miklósi az áldozatok temetésekor még azt is bevallotta, hogy még 19 esztendősen 74 éves nagyanyját is meggyilkolta, amit azért úszott meg, mert a később szintén általa megölt élettársa alibit biztosított számára.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.