Aktuális

Vérfertőzés: durva pornófilm tette tönkre a testvérpár életét

Bors

Létrehozva: 2016.11.06.

A ma már 14 éves fiú élete első pornófilmes élményének hatására tette tönkre saját és családja életét. Két évvel ezelőtt, amikor az angliai srác mindössze 12 éves volt, az interneten talált egy vérfertőzéses témájú hardcore pornófilmet, ami annyira beférkőzött gondolataiba, hogy azonnal ki akarta próbálni élőben is. A kisfiú ezért szörnyű dologra vetemedett, megkörnyékezte a 9 éves kishúgát azzal, hogy feküdjön le vele, számolt be a Mirror.

A kiskamasz azt mondta testvérének:

„Többé nem vagy a testvérem, ha ezt nem teszed meg.” Megtette. A kislány nem tudott védekezni, behódolt a fiú borzalmas vágyainak, ráadásul nem is csak egy alkalommal. Minden együttlétet gondosan megszervezett az idősebbik gyerek, csak akkorra időzített, amikor kettesben lehetett a lánnyal. 

Összesen hat alkalommal erőszakolta meg húgát, mielőtt fény derült volna a történtekre. A kislány nem bírta tovább és zokogva árulta el titkát az anyjuknak, aki megdöbbenve hallgatta a gyomorforgató beszámolót. Ezután a sokkolt anya próbálta számonkérni fiát, aki azzal védekezett, húga is beleegyezett. 

Az ügy bíróság elé került, ahol összesen 6 pontban találták bűnösnek. 12 hónapig egy speciális helyen él, pszichológus foglalkozik vele, testvérével pedig nem találkozhat, a továbbiakról a pszichiátriai vizsgálatok eredményei döntenek majd. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197948_auto_resized.jpg
origo.hu

Összejöhet a "magyaros" döntő a női kézilabda BL-ben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715111711
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195752_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hiszed el, mivel lepte meg magyar szerelmét a világhírű dj - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17198073_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Jordán Adél a coming outjáról beszélt, majd leszögezte: Ennek az országnak nagyon alapos érzékenyítésre van szüksége (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715111711
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194095_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715111711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715111711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715111711
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos