Nem semmi munka lehetett: édes kis falu lett Geresdlak – képek

Nem semmi munka lehetett: édes kis falu lett Geresdlak – képek

mézeskalács
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 30. 11:30
Reim Károly

A mézeskalácssütés a karácsony közeledtével jó ideje közösségi esemény egy Baranya megyei településen. Ám az alig nyolcszáz lelkes Geresdlakon kilenc év után szintet léptek, és ezúttal a település hóval borított, kicsinyített mását formálták meg a süteményből.

– Annak idején az volt a célunk, hogy összehozzuk az embereket, és ez évről évre remekül sikerül is. Most először készítettük el azonban az egész falut mézeskalácsból, amire nagyon büszkék vagyunk. A legapróbb részleteket is kidolgoztuk, szinte az összes utca megtalálható az ehető maketten. Száztíz házat sütöttünk, de megformáltuk a közintézményeket, az iskolát, a templomot, a kilátót, a temetőt, és a focipályát is – mesélte a Borsnak a kezdeményezés összefogója, Kettné Schmidt Tímea.

A mézeskalácsok sütését egy egyesület támogatta. Az édes kis település elkészítéséhez negyvenöt kiló lisztre, húsz kiló cukorra, 200 tojásra, rengeteg mézre, fahéjra, és számos fűszerre volt szükség.

– Nagyjából egy hónap alatt végeztünk vele. Körülbelül ötvenen dolgoztunk rajta, kicsik és nagyok egyaránt. Mindig nagyon jó volt a hangulat. Tíz alkalommal gyűltünk össze, de persze volt, aki otthon is sütötte a mézeskalácsot – mondta a szervező.

A mézeskalácsfalunak az ország minden szegletéből a csodájára járnak. Az alkotást egy régi iskolaépület osztálytermében állították ki, és kilenc hónapon át lehet megtekinteni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.