Nem hibás a balesetező sofőr: bármikor elaludhat

Nem hibás a balesetező sofőr: bármikor elaludhat

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 11. 04:40
<p>Nem bűnös – ez a bíróság jogerős ítélete annak a sofőrnek az ügyében, aki árokba hajtott a Pannon Volán buszával, mert elaludt.</p>
H. Z.

Huszonhárman megsérültek, és egy utas karját amputálni is kellett, miután tavaly nyáron a Pécsről Sellyére közlekedő, tömött helyközi busz letért az útról, és egy fának csapódott Királyegyháza és Gyöngyfa között. A buszvezető elaludt, de most bűncselekmény hiányában felmentették. Bebizonyosodott ugyanis, hogy alvási apnoétól szenved a 38 éves férfi, ami miatt éjjel nem képes kipihenni magát, így napközben bármikor elaludhat. És ő erről nem is tudott.

De vajon miért nem szűrik ezt az alkalmassági vizsgálaton?

– Tavaly áprilisban hatályba lépett egy rendelet Magyarországon, ami szerint az orvosi vizsgálatot végzőnek gondolnia kell arra, hogy a jogosítványt kérő ebben a betegségben szenved – mondja dr. Szakács Zoltán, a Magyar Alvástársaság elnöke. – De még kérdőívet sem kötelező kitöltetnie az orvosnak, így ha valaki nem panaszolja el, hogy éjszaka horkol, nappal pedig gyakran nagyon álmos, bár eleget alszik, a betegség rejtve maradhat.

A sofőr alvási apnoéja a pécsi klinikán derült ki a baleset után, ahol el is kezdték kezelni.

Alvási apnoé

Súlyos alvászavar, ami során a légzés alvás közben időről időre abbamarad, majd újra elindul. Két főbb típusa van. A gyakoribb az obstruktív alvási apnoé, amit a torok izmainak ellazulása hoz létre. A másik a centrális, ami azért alakul ki, mert az agy nem küld megfelelő jeleket a légzésszabályozó izmokhoz.

– Ha még 2015 áprilisa előtt hosszabbították meg az alkalmasságát – és ez nagyon valószínű –, akkor valóban nem terheli felelősség – állítja Szakács főorvos, aki szerint bizonyos mértékű túlsúly fölött kötelezővé kellene tenni a szűrést. Igaz, ha valaki el akarja titkolni ezt a betegséget – ami akár szív­infarktushoz vagy agyvérzéshez is vezethet –, el fogja tudni. Ám ezzel öngólt lő, ugyanis ha valaki alvási apnoéban szenved, még nem tiltják el a vezetéstől, de kezelni kell a betegségét. 

Kapcsolódó jegyzetünk itt olvasható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.