Múlt nyáron ölt, most emeltek vádat a gyilkos budai ápoló ellen

Múlt nyáron ölt, most emeltek vádat a gyilkos budai ápoló ellen

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 28. 13:25
Összesen egy tucat emberrel akart végezni az a férfi, aki egy idős, védekezésre képtelen asszonyt fojtott meg a kamaraerdei idősotthonban.
Bors

2015. augusztusában a BorsOnline is beszámolt arról a brutális gyilkosságról, amit egy 33 éves ápoló követett el. A szociális otthon dolgozója minden előzmény nélkül esett neki idős áldozatának, majd egy másik gondozottal is végezni akart, ám a sikoltozásra felfigyelő kollégái megfékezték. A férfi a kihallgatásán azt vallotta: még 10-12 emberrel végezni akart.

I. Tamás 2014 áprilisa óta dolgozott az intézményben. Azt azonban munkaadói sem tudták: már ekkor gyógyszeres kezelés alatt állt. Aztán 2015. májusa óta súlyosabbra fordult az állapota, köszönhetően egy szakításnak. A férfi munkaidő után rendszeresen és sokat ivott - augusztus 4-én pedig (ahogy a vádirat fogalmaz) "hirtelen erős ölési késztetést érzett". 

A tettes ellen most emeltek vádat. A Fővárosi Főügyészség az előzetes letartóztatásban lévő férfit több emberen, illetve védekezésre képtelen, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja - írja az MTI.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.