Minimálbér: már biztos a nagy emelés

Minimálbér: már biztos a nagy emelés

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 18. 13:50
<p>Folytatódtak a minimálbér-tárgyalások ma (pénteken) a kormány és a szociális partnerek között. Abba már mindenki belement, hogy jövőre 15 százalékkal emelkedhet a minimálbér, 25 százalékkal a garantált bérminimum. Az egyezséget valószínűleg kedden írják alá.</p>
Rimányi Zita, Kisalföld

Azt már múlt pénteken bejelentette Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, hogy a minimálbért 15, majd 8, a garantált bérminimumot 25, majd 12 százalékkal emelnék 2017-18-ban, a munkáltatói járulékot jövőre 4 százalékponttal csökkentenék.

Sáling József, a Magyar Szakszervezeti Szövetség bérpolitikai ügyvivője részt vett a mai egyeztetésen. Utána a Kisalföldnek elmondta: az álláspontok jelentősen közeledtek egymáshoz, de a munkaadók még nem adták be teljesen a derekukat.

„A kormány és mi, a munkavállalói oldal kitartottunk az álláspontunk mellett: ragaszkodtunk a minimálbér és a garantált bérminimum jelentős emeléséhez. Azt már a munkaadói oldal is elfogadta, hogy előbbi jövőre 15, utóbbi 25 százalékkal emelkedjen. Viszont azt szeretnék, hogy a garantált bérminimum 2018-ban 5 százalékkal kisebb mértékben nőjön a kormány által javasoltnál. A munkaadóknak azt a kérését pedig elfogadta a kormány, hogy jövőre ne 4, hanem 5 százalékkal csökkenjen a szochó, a szociális hozzájárulási adó. Viszont akkor 2018-ban nem 2, hanem csak további 1 százalékkal fog csökkenni. Emiatt kértek gondolkodási időt a munkáltatók" – mondta el Sáling a tárgyalóasztalnál történtekről.

Arról is beszélt, hogy a munkaadók szerint sokba kerül nekik a béremelés, a szakszervezetek pedig azt hangsúlyozták, hogy a hatékony cégek ki tudják fizetni és az elmúlt két évben alig nőttek a kötelezően kifizetendő legkisebb bérek. Az érdekvédő – ahogy korábban többször hangsúlyozta – azt is fontosnak tartja, hogy a minimálbérnél többet keresők, a magasabb bérkategóriákba tartozó fizetése is emelkedjen a minimálbér hatására, különben összecsúsznak a bérek, és az komoly feszültségeket okozhat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.