Aktuális

Mészáros Lőrinc veheti meg a bicskei gyermekotthont

M. S., M. R.

Létrehozva: 2016.11.07.

Furcsa hír kapott szárnyra Bicskén. A városban élők kész tényként kezelik: a gyermekotthonnak helyet adó Batthyány-kastélyt eladja az állam, az új tulajdonos Mészáros Lőrinc lehet.

A Bors információi szerint az otthon körül viharfelhők gyülekeznek, úgy tudjuk, december 31-ig ki kell üríteni az épületet. Informátorunk szerint a gyerekeket a menekülttáborba költöztetik át. Emlékeztetnénk rá, hogy Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára szeptemberben jelentette be, hogy december 31-ével megszűnik a bicskei befogadóállomás. Akkor Pálffy Károly (Fidesz–KDNP), Bicske polgármestere köszönetet mondott a kormánynak azért, hogy meghallották a bicskeiek kérését, és úgy döntöttek, bezárják a tábort. Pállfy azt mondta: nagyon várjuk ezt a pillanatot.

Vajon a gyermekotthon lakói várják-e az év végét? A városban terjedő hírek szerint a gyönyörű, több mint 250 éves Batthyány-kastélyra befektetői körök vetettek szemet, a patinás épületet szállodává alakítanák át. A jólértesültek szerint a befektetők a kastély- és várprogramban lévő 33 milliárd forintnyi uniós támogatásból is részesülnének, így az egyébként is jó karban lévő épület további felújításon, átalakításon eshet át. A lehetséges befektető kilétét illetően Mészáros Lőrinc neve kering, a felcsúti polgármesternek számos jelentős érdekeltsége van a városban.

Többek között az ő cége nyerte meg korábban a bicskei uszoda korszerűsítését és a két bicskei általános iskola energetikai fejlesztését, nem beszélve arról, hogy Mészárosnak hatalmas földterületei találhatók a környéken, a Fejér megyében kihirdetett állami földek 8,3 százalékának lett a tulajdonosa. A Batthyány-kastély tulajdonosa a magyar állam, a használati jog gyakorlója pedig a fővárosi önkormányzat. Írásbeli megkeresésünkre Pálffy Károly, Bicske polgármestere is tömören reagált:

„Bicske Város Önkormányzatának nincsen tudomása arról, hogy a jövőben a tulajdonosnak, illetve a fővárosi önkormányzatnak milyen tervei vannak az épülettel kapcsolatban”. A gyermekotthon vezetőjét nem értük utol. Amikor egy munkatársának elmondtuk, hogy a kiköltözésről érdeklődnénk, ő csak annyit mondott: „értsék meg, erről nem beszélhetünk”.   

Száz gyerek költözhet

A kastélyt Batthyány Lajos gróf, Magyarország utolsó nemzeti nádora építtette 1754–1755-ben. Az otthon feladatkörébe tartozik gyermekvédelmi szakellátás keretében a családjukból ki­emelt gyerekek számára otthont nyújtó ellátás biztosítása. A 90 férőhelyen többségében 12 év feletti, ideiglenes hatállyal elhelyezett kiskorúról gondoskodnak.

Biztosan megszűnik

Biztosan megszűnik A Bors az Emberi Erőforrások Minisztériumánál arról érdeklődött: zajlanak-e egyeztetések a bicskei gyermekotthon átköltöztetéséről a bezárásra kerülő bicskei idegenrendészeti befogadóállomás épületeibe, illetve a kastély eladására és szállodává alakítására? A minisztérium sajtóosztálya válaszában ezt írta: „A kormány programjának megfelelően megszűnnek a nagy létszámú (40-48 férőhely feletti), korszerűtlen gyermekotthonok Magyarországon, így a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon is. Az ott élő gyermekek korszerű, 8, 10, 12 személyes lakásotthonokban lesznek elhelyezve... A bicskei Batthyány-kastély jövőbeli felhasználásáról a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., illetve a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tud tájékoztatást adni.”
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek