Aktuális

Megfulladt egy tojástól a fogyókúrás klubból hazatért 14 éves

Bors

Létrehozva: 2016.11.13.

Forrás: SWNS.com

Egy 14 éves kislány megfulladt egy ecetes tojástól. Mindez csak pár órával azután, hogy a lány hazaért a fogyokúrás klubból. Anna Sexton 139 kilós volt, évek óta hiába próbálkozott fogyni, ezért járt a csoportba is. Tavaly leadott pár kilót, de sajnos vissza is hízta mostanáig.

Szokása volt éjszakánként lelopózni a konyhába, hogy felfalja az ecetes tojásokat. Anélkül, hogy megrágta volna őket, csak lenyelte. 

De június 4-én szerencsétlenül járt. Éppen hazatért nagyszülei otthonába az iskolai fogyókúrás csoportról, amikor késő délután egy tojás a torkán akadt.

Percekkel azelőtt, hogy a vécén összeomlott a nagypapájának még elmondta, hogy nem kap levegőt. Megpróbálta a nagyapja újraéleszteni már a mentősök kiérkezése előtt is, akik azonnal elindultak vele a kórházba. Az odavezető úton a mentősök próbálták megtisztítani a légútját, de ekkor leállt a lány szíve is, és nem tudták újraéleszteni.

A halála után elindított vizsgálat szerint a lány aznap nagyon keveset evett, csak fogyókúrás shake-et és csirkefalatokat fogyasztott, ezért eshetett olyan nagy hévvel neki a kedvenc tojásainak. Pár pillanattal később már fulladozott - számolt be a vizsgálat eredményéről az SWNS.com.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143908_auto_resized.jpg
origo.hu

Budapesti luxusüzlet-rablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713541510
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713541510
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713541510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713541510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot