Ilyen cuki anyajegyet még nem látott 

Ilyen cuki anyajegyet még nem látott 

Amerika
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 09. 19:30
Bors

A legtöbb ember az anyajegyét/eit valahol a testén viseli, de a 23 éves dél-karolinai nő, Brianna és felmenői eltérnek az átlagtól. Ő, ahogy az anyja és nagyanyja és annak az anyja is a fején, pontosabban a haján visel egy jó nagy fehér csomót Ugyanis mindegyiküknek pontosan ugyanott öröklött pigmenthiányuk van, amely elől mutatkozik meg.  

“Mivel a húgom nem örökölte, nem gondoltam, hogy a lányom, MilliAnna is olyan lesz mint én. Amikor rátették a szülés után a mellemre, egyből észrevettem és nagyon boldog voltam” - mesélte a kismama, aki szerint nem kevés árnyoldala van az ilyen pigmenthiánynak. “Sokan megállítanak, és rengeteg kérdésük van, ez a napi rutinunk része, mármint hogy ezekre válaszolunk. Persze van, amikor nyomasztó az érdeklődés.”

“Engem az iskolában görénynek hívtak, ahogy nőttem, úgy fogadtam el, hogy ilyen a hajam, vagyis olyan mint az aláírás: egyedi. Igyekszünk úgy nevelni MilliAnnát, hogy azt gondolja, szép és különleges, ezért nem érdemes hogy felvegye az átlagos észrevételek a hajával kapcsolatban.”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.