2015. májusában már kínálgatták a Győr melletti, igazán gusztusos birtokot és a kellemes kinézetű, rajta fekvő házat. Az ár akkor 305 millió forint volt, 6 tóért tulajdonképpen nem is sok. A közel másfél év alatt azonban erősen csökkent az elkért összeg: 55 millióval kevesebbe kerül most a lenyűgöző terület.
A 300 nm alapterületű, nádfedeles csodaház és a körülötte fekvő, egyedi birtok, melyen 6 tó is megtalálható, már több, mint egy éve nem kelt el. A korábbi 305 millió forintos irányár helyett azonban most akár 250 millióért megvásárolható.
"Most már 800 ezer euróért megkaphatja a City Cartel kínálatában ezt a Győr közelében fekvő, 6 saját tóval körülölelt, bővizű patak mentén elterülő, 16 hektáros birtokon álló luxusvillát! Sőt, igény szerint a terület már felosztható! A legnagyobb tavat behatároló terület a villával és a patakparttal együtt már 650 ezer euróért az Öné lehet, a hozzá tartozó maradék földrészlet pedig egy éven belül 150 ezer euróért megvásárolható!
A hihetetlenül szép, festői környezetbe épült keresztstruktúrás házból az égtáj minden irányába lélegzetelállító kilátásban gyönyörködhet minden évszakban, az év minden napján.
A csendes vizű tavakon csónakázhat, horgászhat, és közvetlen közelről csodálhatja az élő természet minden rezdülését! Itt a kiváló alkalom, váltsa valóra legmerészebb álmait, és éljen saját birtokán, ahol a szó szoros értelmében a maga ura lehet.
A birtoknak saját fúrt kútja és szennyvíztisztító telepe van, a környék rendkívül biztonságos, csendes, de a városba is könnyen bejuthat, sőt, a határ közelsége miatt Bécs is csak egy karnyújtásnyira van az autópályán.”
További részletek a csökkent ár mellett kínált birtokról az ingatlanbazar.hu oldalán!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.