Második alkalommal ült össze a közép-angliai Peterborough-ben a bíróság a 42 éves zenetanár Simon Ball ügyében. A tárgyaláson az esküdtszék meghallgathatta a férfi egykori diákjának vallomását. A most húszas évei végén járó lány, amikor felidézte a kétezres évek elején lezajlott együttléteket, a szexmaraton kifejezést használta. Elmondta, egy alkalommal pornót néztek a férfi lakásán, majd egész éjjel szexeltek, míg máskor a tanár megkérte az akkor még tizenéves lánykát, hogy szeretkezzenek a felesége menyasszonyi ruháján.
"Az egész kapcsolatunk alatt gyűlöltem a feleségét. Amikor azt mondta, csináljuk a ruhán, úgy voltam vele, hogy most megkapja, csináljuk!" - idézte fel az áldozat.
A férfi egy másik alkalommal otthon látogatta meg az áldozatot: beszökött diákja szobájába. Ott szexeltek, miközben a szomszéd szobában a lány szülei aludtak - számolt be az esetről a Daily Star.
A vád szerint Ball összesen három - 13 és 16 év közti - iskoláslányt rontott meg 2001 és 2004 között. Mindannyian diákjai voltak ugyanabban a bentlakásos iskolában. Állítólag a férfi a három lány közül kettővel egyszerre is közösült.
Ball tagadja az ellene felhozott vádakat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.