Aktuális

Bűnpártolással vádolják a volt fideszes képviselőt a gyilkossági ügyben

MTI

Létrehozva: 2016.11.09.

<p>Vádat emelt a Tolna Megyei Főügyészség a 2013-ban meggyilkolt dunaföldvári vállalkozó ügyében, a harmadrendű vádlott dunaújvárosi, volt fideszes önkormányzati képviselőt bűnpártolással vádolják.</p>

A főügyészség szerdai közleményében felidézte: a 42 éves férfit 2013. május 1-én ölte meg a – gyilkosságért korábban már elítélt – elsőrendű vádlott, majd a holttestet társaival elrejtette, amit a nyomozók csak 2016. február 16-án találtak meg.

A rendőrség korábban az emberöléssel vádolt férfit a 44 éves, dunaújvárosi G. A.-ként, a másodrendű vádlottat a 32 éves dunaújvárosi Sz. J.-ként azonosította, a most harmadrendben vádolt, 40 éves G. R. Gál Roland volt dunaújvárosi fideszes önkormányzati képviselő.

Az ügyészség az előzményekről azt írta: a gyilkossággal vádolt férfi, miután ellenségessé vált a viszonya későbbi áldozatával, elhatározta, hogy elégtételt vesz az egyedül élő dunaföldvári vállalkozón. A gyilkosság napján a börtönből ismert barátja, a másodrendű vádlott figyelte a férfi házát, és beszámolt arról, hogy egyedül van otthon. A harmadrendű vádlott ekkor gépkocsival a helyszínre vitte a gyilkosság elkövetőjét.

G. A. indulatosan ment be az áldozat házába, torkon ragadta, és miközben mindketten földre estek, megfojtotta. A holttestet kivitte a házból, a gépkocsit vezető G. R. segítéségével betette az autóba, majd mindhárman G. A. édesanyjának felújítás alatt lévő, dunaújvárosi házához mentek.

A holttestet a ház pincéjében építési törmelékkel befedték, majd elé egy falat építve elrejtették. Sz. J. a korábban figyelő és segítő társának a közreműködés fejében átadta a holttestről levett aranyláncot, később pedig a hallgatásáért 1 millió 300 ezer forintot adott neki.

Mindhárom vádlott előzetes letartóztatásban várja a Szekszárdi Törvényszék előtti bírósági tárgyalást - írta a főügyészség, amely az elsőrendű vádlottal szemben fegyház-, a másod- és harmadrendű vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

Gál Roland 2006-tól volt dunaújvárosi önkormányzati képviselő, 2016 márciusában lemondott megbízatásáról, a Fidesz felfüggesztette párttagságát, a párt helyi szervezete pedig kezdeményezte kizárását az önkormányzati frakcióból.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek