Aktuális

Biztosítókat perel az öncsonkítással vádolt Sándor – akarja az egymilliárd forintját

M. S.

Létrehozva: 2016.11.28.

Miközben júliusban biztosítási csalás miatt vádat emeltek Cs. Sándor ellen, ő gondolt egy merészet és beperelte a szerinte neki tartozó biztosítókat. A rendőrök szerint szándékosan vágatta le mindkét lábát egy vonattal.

A bizarr sztori fejleményeit a Bors folyamatosan figyelemmel kí­sérte (a cikk alján megtalálja kapcsolódó írásainkat). Júliusban emelt vádat az ügyészség a nyírkátai Cs. Sándor ellen biztosítási csalás elkövetése miatt. A vád szerint a 49 éves férfi 2013 novembere és 2014 februárja között összesen tizennégy biztosító társasággal kötött élet- és balesetbiztosítási szerződést azzal a szándékkal, hogy egy későbbi időpontban önmagának szándékosan sérülést okoz, s a biztosítási összegeket – közel egymilliárd forintot – jogosulatlanul felveszi.

Tervének megfelelően 2014. július 30-án a nyírcsászári vasútállomáson bemászott egy éppen elinduló vonatszerelvény utolsó vagonja elé úgy, hogy az induló vonat kerekei mindkét lábán áthaladtak. A megrendezett baleset következtében a lába olyan súlyosan roncsolódott, hogy amputálni kellett. Sándor a megrendezett baleset után közel egymilliárd forint biztosítást akart felvenni.

Úgy tűnik, a férfi most ellentá­madásba lendült, nemhogy nem ismeri be az ellene felhozott vádakat, hanem pert indított a szerinte jogos biztosítási összeg megszerzésére. A Fővárosi Törvényszék szerdán tart tárgyalást a perben. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek