10 növény, ami kitisztítja a szoba levegőjét

10 növény, ami kitisztítja a szoba levegőjét

NASA
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 22. 13:00
A hidegben kevesebbet szellőztetünk, de a tiszta levegőre ilyenkor is szükségünk van. Ebben segítenek a szobanövények, melyek magukba szívják a káros anyagokat.
Bors

A levegő tisztítása már olyannyira lényeges, hogy NASA által megrendelt kutatás is foglalkozott vele. Ebben a szobanövényeket vizsgálták meg, hogy melyek azok közülük, amik kiszűrik a lakás levegőjéből az olyan káros anyagokat, mint a benzol, az ammónia vagy éppen a formaldehid. Ezek a vegyszerek kellemet­len tüneteket, irritációkat, de akár komoly betegséget is okozhatnak. 

1. Arecapálma

Az egyik nyertes a nagyon mutatós arecapálma lett. Ez nemcsak a kémiai mérgeket vonja ki a levegőből, hanem arra is képes, hogy megtartsa a szoba levegőjében az optimális páratartalmat, még a fűtött lakásban is. Szereti, ha a földje állandóan nedves, de ne álljon alatta pangó víz. 

2. Flamingóvirág

Ez a növény többfajta formaldehidet, xiloitot és az ammóniát is képes eltávolítani a levegőből. Arra azonban ügyelni kell, hogy ez a mutatós virág mérgező, így kisgyerekek és a szobanövényeket rágcsáló háziállatok mellett nem ajánlott tartani. A cserepe mindig kavicson álljon, hogy a földjében ne álljon meg a felesleges víz. 

3. Botpálma

Ez is az élmezőnyben végzett a vizsgálat során, hatásosan tisztítja meg a levegőt a mérgektől, főként az ammóniától. Emellett jól alkalmazkodik élőhelyéhez és jól meg tudja védeni magát a kártevő rovarok többségével szemben.

4. Bambuszpálma

Ez is jól megőrzi a nedvességet a szoba levegőjében, emellett kivonja belőle a trikloroetilént, a benzolt és a formaldehidet. Szereti a sok napsütést, ennek hatására gyorsan növekszik. Szereti a nagy tereket, így túl kicsi lakásba nem ajánlott.

5. Orchidea

A dendrobium orchidea nagyon szép, ráadásul semlegesíti a formaldehidet, az acetont és a kloroformot. Késő ősszel és kora télen már ne öntözzük ezeket, ezzel a virágzásukat segítjük elő. 

6. Karácsonyi kaktusz

A nemsokára teljes pompájában virágzó növény, a többi fajtával ellentétben éjszaka távolítja el a levegőből a szén-dioxidot, és nappal engedi ki magából az oxigént. Ezzel az alvási időszakot is segíti.

7. Szobafikusz

Ez a növény eltávolítja a levegőben lévő szerves anyagokat és mikroorganizmusokat. Erre a levelében lévő baktériumokkal képes, melyek felbontják a méreganyagokat és meg is kötik azokat. Ezután már tiszta levegőt áraszt vissza a környezetébe. 

8. Szobapáfrány

Főleg a dohányosok számára ajánlott ez a szobanövény, mivel sok oxigént termelnek. Szeretik a párás levegőt, ezért leveleit rendszeresen permetezzük.

9. Vitorlavirág

A NASA vizsgálatai szerint ez elnyeli a levegőből az ammóniát, az acetont, a szén-dioxidot és a szén-monoxidot, valamint a dohányfüstben levő formaldehidet és benzolt. A leveleket időnként törölgessük át víz és sör keverékével, mivel ettől fényesebbek lesznek és kinyílnak a légzőnyílásai. 

10. Krizantém

Ez a bájos szobanövény képes eltávolítani a cigarettában is megtalálható benzolt, ami akár rákot is okozhat. Azt azonban tudni kell, hogy ez a növény mérgező, ha szájba vesszük, nedve pedig bőrirritációt okozhat. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.