Egy 50 éves pácienséről nyilatkozott a hondurasi orvosa, akinek láthatóan nehezére esett beszélni a kissé bizarr esetről. A szakember elmondta, hogy a betege már hosszú ideje nem folytatott senkivel normális (sem másmilyen) szexuális kapcsolatot, majd a felgyülemlett frusztrációjának levezetéséhez éppen egy flakont választott. Korábban már írtunk ezeknek felhasználási lehetőségeiről, de erre még mi sem gondoltunk.
Miután a műanyag palackkal szexelt, csúnyán próul járt, ugyanis hímtagja beszorult a „partner” szájába, írta meg a Metro.
Nem teljesen értjük, hogy miért várt 4 teljes napig, míg orvoshoz fordult, de ezt tette, így pedig már nem tudtak rajta segíteni. Mire a szakemberek találkoztak a férfi flakonba gyömöszölt szervével, az már teljesen elhalt, így amputálni kellett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.