Trump: börtönbe záratom Clintont

Trump: börtönbe záratom Clintont

elnökválasztás
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 10. 22:30
Munkatársunktól

Magyarázkodással indult az amerikai elnökjelöltek újabb tévévitája. Másodszor csapott össze a republikánus Donald Trump és a demokrata Hillary Clinton, és a korábbihoz képest mindkét jelölt fáradtabban, feszültebben lépett kamerák elé. Magyarázkodásra és bocsánatkérésre viszont Trump kényszerült amiatt a napokban kiszivárgott 2005-ös hangfelvétel miatt, amin nemcsak a nőkről általában, hanem a feleségéről is lekezelően beszél. A felvételen Trump azt ecsetelte, hogyan akart férjes nőkkel lefeküdni, és mennyi mindent meg lehet tenni a nőkkel, ha az ember sikeres.

– Ez zárt ajtók mögött hangzott el, és már tíz éve, de még egyszer mondom, sokat változtam azóta, hibáztam, és bocsánatot kérek – mondta Trump, aki Clinton szerint a kampányában nyíltan sértő veteránokkal és bevándorlókkal  szemben is, amiért sosem kért elnézést.

Trump egyik fontos célja, ha megválasztják, hogy felelősségre vonja Clintont, amiért a külügyminisztersége idején több mint harmincezer elektronikus levél szivárgott ki.

– Ezért börtönbe fogom záratni – ígérte Donald Trump, amire Hillary Clinton úgy védekezett, hogy bizalmas levelek nem kerültek illetéktelen kezekbe, az FBI egy éven át tartó vizsgálata sem támasztotta ezt alá.

A vita második felében főleg a menekültügy került terítékre. Trump szerint Amerika is joggal tart a szíriai bevándorlóktól. Clinton pedig kifejtette: reméli, hogy az Iszlám Államot kiszorítják Irakból, mire ő az elnöki székbe kerül.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.