Aktuális

Tilos lesz a hamvak szétszórása

Hu-Zo, R.K.

Létrehozva: 2016.10.27.

Hiába a végakarat, mostantól nem szabad szétszórni az elhunytak hamvait, és ékszereket sem lehet ezekből készíteni a katolikus egyház útmutatása alapján.

Fontos üzenetet küldött a Vatikán a halottak napja előtt a katolikus egyház hívei számára. A Hittani Kongregáció döntéshozói az útmutatásukban közölték, hogy komoly változásokat eszközölnek a te­metkezési szokásokban. In­nentől kezdve ugyanis nem engedélyezik az elhunytak ham­vainak az otthon tartását, de még a hamvaknak a szétszórását sem.

Az egyház 1963-ig magát a hamvasztást is tiltotta. Ahhoz azonban a jelek szerint makacsul ragaszkodnak, hogy a halottakat kizárólag temetőben vagypedig más felszentelt helyen kell eltemetni. Úgy vélik: ha valaki magántulajdonként, otthon tartja a szerette hamvait, azzal elveszi tőle a megemlékezés lehetőségét.

A Vatikán abban az esetben sem engedi a hamvak szélnek eresztését, ha ehhez az elhunyt a végakaratában ragaszkodik. A tiltásnak azonban itt még nincs vége. Nemet mondanak arra is, hogy a hamvakat a családban megosszák, és az sem jöhet szóba, hogy emléktárgyakat és ékszereket készítsenek belőle.

Üzlet lenne az egész?

Balázs Klári sokáig négy fal kö­zött tartotta a 2011-ben elhunyt édesanyja hamvait.

– Nagyon furcsa ez az egész. Az emberek végakaratát még a Vatikánnak is tiszteletben kell tartania. Sokan rá­adásul a drága sírhelyeket sem tudják kifizetni – mondta a Borsnak az énekesnő, aki lehetségesnek tartja, hogy a háttérben üzleti érdekek húzódnak meg.

Ragaszkodunk hozzá

Gőcze Edit kegyeleti szakértő szerint a szórásos temetés vagy az urnák hazavitele a temetések közel felében vált gyakorivá.

– Ennek nem csak anyagi okai vannak. Lehet, hogy a temetőt nem tudják sűrűn látogatni, és úgy gondolják, hogy ez otthon jobban lehetséges. Gyakran választják a szórásos temetést azok, akik nem akarják a hamvakat hazavinni, és a sírhely látogatását sem tudják megoldani, azt azonban nem szeretnék, ha a sír elhanyagolódna. A hamvak ékszerbe he­lyezése morbidnak tűnik, de van, aki érzelmileg fontosnak tartja, hogy az elhunyt állandóan vele legyen. Fontos az egyháznak Szerdahelyi Csongor, a Ferences Rendtartomány sajtófelelőse egyetért a vatikáni állásfoglalással, de felhívja a figyelmet, hogy ez nem hitéleti kérdés.

– A halottak emlékének ápolása, a tisztelete fontos az egyháznak. Ha nincs sírhely, ahova el lehet menni, ahol fel van írva az elhunyt neve, akkor az em­lék­idézés sokkal nehezebb. Ez nem szolgálja a családot, pedig ez a civilizáció része.     

Mit szól a döntéshez?

Kolozsi Piroska

– Felfogás kérdése a hamvak szétszórása. Én nem szeretném. Az viszont biztos, hogy ez a legtöbb ember számára gazdasági ügy, a zsebeken múlik.

Ignácz Tamásné

– Én ellene vagyok. Ennyire tisztelni kéne a hagyományokat. Kell egy hely, ahova egy évben egyszer kimegyünk. Nem véletlenül hívják a temetőt kegyhelynek.

Gelléri Pál

– Szerintem mindenkinek joga van rendelkezni a testével. Arról is nyilatkozhat, hogy a szerveit felhasználhatják, és arról is, hogy hamvasszák és szórják szét.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek