Egy csapat birka okozott felfordulást egy Bács-Kiskun megyei településen. A váratlan látogatókat a jánoshalmi Kistemetőben csípték fülön. A helyiek érthető módon alaposan felháborodtak, a jószágok ugyanis egészen biztosan nem a kegyeletüket érkeztek leróni.
– Éppen a családommal mentünk ki a temetőbe, amikor is birkákra lettünk figyelmesek a sírhelyek között. Úgy tízen lehettek. Nem mondom, alaposan meglepődtünk. Rendkívül felháborítónak tartom, hogy valaki szabadon legelteti az állatait a temetőben. Nem azért viszik ki az emberek a virágokat a temetőbe, hogy a birkák lelegeljék. Ráadásul a sírokra is felmásznak, több lábnyomot is észrevettünk az édesapám sírján – mesélte a Borsnak egy neve elhallgatását kérő nő, aki le is fotózta az állatokat.
– A kapuk nappal nyitva vannak, így ha a birkáknak kedvük tartja, gond nélkül besétálhatnak legelészni a temetőbe. Amikor ott voltunk, egy idő után akkor is továbbálltak. Mindenkit felháborított a dolog a környéken, én szégyellném magam a gazdájuk helyében – fakadt ki az orvlegelés szemtanúja, akinek van is tippje arra, hogy kihez tartozhatnak a jószágok. Kerestük a jánoshalmi polgármestert az üggyel kapcsolatban. Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a temetők a helyi egyház fenntartásában állnak, amelytől sürgős intézkedést kért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.