Sajószentpéteren tojtak legjobban a szavazásra

Sajószentpéteren tojtak legjobban a szavazásra

népszavazás
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 04. 05:40
Bors

Bár érvénytelen lett, elsöprő győzelemként értékelte a vasárnapi népszavazást Orbán Viktor a Parlamentben. Az ellenzék viszont vereséget kiáltott: a kormányfő kudarcaként látják az alacsony részvételt, ezért lemondásra szólították fel. A Bors összeszedte a népszavazás legjeit.

A legnagyobb baki

Pécs egyik szavazókörében az első hivatalos eredmény szerint – párját ritkítóan az országban – az igenek győztek, nem is akárhogy: 206-ra mindössze 2 nem jutott. Később azonban kiderült, hogy csak fordítva vezették fel az adatokat, így valójában mindössze 2 igen szavazat volt.

A legnagyobb égés

Budapesten a legalacsonyabb részvételt a fideszes Kocsis Máté vezette VIII. kerület egyik szavazókörében mérték: 13,9 százalékot. A fővárosban egyébként ebben a kerületben mentek el a legkevesebben voksolni. Nem csoda, hogy a politikus nagyon idegesnek tűnt Orbán Viktor vasárnap esti beszéde alatt.

A legérdektelenebb kör

A szavazásra jogosult 1058 választópolgárból alig nyolcvanan szavaztak a borsodi Sajószentpéter egyik szavazókörében. Ezzel ők negatív rekorderek lettek, hiszen mindössze 7,56 százalékukat érdekelte a referendum.

A legaktívabb települések

A legelhivatottabb szavazókat a Zala megyei Iborfián találjuk: a tíz lakó mindegyike megjelent az urnánál, és nemmel szavazott. A Borsod megyei Tiszabőn pedig jóval az országos átlag felett, 75,7 százalékon volt a részvétel, és szintén nemmel voksolt mindenki.

A legbénább kampány

Véletlenül érvénytelen szavazatra buzdították a Vajdaságban élő magyarokat. A hirdetés szerint a szavazólapon be kell karikázni a nemet. Csakhogy Magyarországon a karikázás érvénytelen szavazat, mert ikszet vagy keresztet kell tenni.

A legrészegebb szavazó

Megakasztotta az egész szavazatszámláló gépezetet egy tökrészeg férfi Óbudán. Voksa leadása után ugyanis nem volt hajlandó távozni a szavazókörből, így csaknem egy órával később kezdhették meg a szavazatok számlálását.

Kapcsolódó jegyzetünket itt találja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.