Ő az élet császára: 92 év alatt 107 felesége volt

Ő az élet császára: 92 év alatt 107 felesége volt

Afrika
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 20. 20:00
<p>Allahnak tulajdonítja rendkívüli poligamitását a 92 éves Mohammed.</p>
Bors

Nagy kujon a Nigériában élő Mohammed Bello Abubakar, akit a legtöbben amiatt ismernek, mert nagy hódolója a gyengébbik nemnek. A 92 éves férfi eddigi élete során 107 nővel kelt egybe, és 97 jelenleg is a felesége.

A muszlim Mohammed életvitele persze nem igazán tetszik a helyi vallási vezetőknek, konfliktusba is került velük emiatt 2008-ban. A papok szerint ugyanis egy férfi 4 nőt vehet csak el és azokat mind egyenlő bánásmódban kell részesítenie. Ezért akkor azt mondták neki, hogy váljon el a többi nejétől. Mohammed ezt visszautasította, mivel úgy vélte, a Korában egyáltalán nem írnak arról, jár-e büntetés amiatt, ha valakinek 4-nél több házastársa van. Végül mégis letartóztatták, majd feltételesen elengedték, ha teljesíti az előírásokat.

A férfi azonban tett a rendelkezésre, sőt, azóta még több felesége van (10-től elvált, így momentán 97), és 185 gyereket hozott össze velük. Ráadásul a helyi újságnak úgy nyilatkozott: nem tervezi, hogy leállna ezen a téren. Főleg amiatt, mivel az istene ruházta fel őt ezzel a küldetéssel.

Nem is javasolja senkinek, hogy kövessék a példáját, mert szerinte még 10 emberrel is nehéz együtt élni, nemhogy közel 100-zal. Ő is csak amiatt képes erre, mert Allahtól kapott ehhez erőt.

Ami még igazán érdekes Abubakar történetében, az az, hogy gigantikus családjában hivatalosan senki sem keres pénzt. Ő sem dolgozik és a feleségeinek sem engedi meg ezt. Még a szomszédok sem értik, hogy miből is élhetnek. 2008 körül arra tippeltek, hogy a gyerekek koldulni járnak, azonban rájöttek, abból a pénzből nem futná a napi három zsák, közel 15 kilónyi rizsre, amit megesznek. Mohammed a betevővel kapcsolatos kérdésre szimplán azt felelte: – Mindent Istennek köszönhetünk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.