Népszabadság: „Ez most egy szomorú vasárnap”

Népszabadság: „Ez most egy szomorú vasárnap”

Népszabadság
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 09. 21:03
<p>Eredménytelen volt az egyeztetés a Népszabadság hétfői megjelenéséről a napilap főszerkesztője és a kiadó Médiaworks menedzsmentje között vasárnap, a munkatársak nem jutottak be a szerkesztőség budapesti, Bécsi úti épületébe. Az egyeztetéseket a felek a Népszabadság eladásáról folytatják. </p>
Bors, MTI

Vasárnap a Népszabadság munkatársai kétszer is megpróbáltak bejutni a Bécsi úti épületbe, de nem tudtak, ezért szimpatizánsokkal együtt az irodaház előtt várakoztak. 

A több órás tárgyalást követően Murányi András főszerkesztő annyit közölt az összegyűlt kollégákkal, hogy a megbeszélés gyakorlatilag eredménytelenül zárult. Egyrészt a munkavállalók jogairól, személyes anyagaikról, tárgyaikról sem tudtak megegyezni (mivel a tulajdonos képviselője jogász nélkül érkezett, így erre hétfőn térnek vissza), másrészt az újság holnapi megjelentetése, sem az online felület újbóli elindítása sem sikerült.

Ezért a szerkesztőség most egy olyan nyilatkozatot fog elkészíteni, amelyben egyrészt lefektetik a működésük alapjait, másrészt megfogalmazzák azt a szándékot, hogy új tulajdonost keresnek a Népszabadságnak. Murányi szerint az eladásra mutatkozott is hajlandóság a Mediaworks irányából.

Murányi András, a lap főszerkesztője az egyeztetést követően az épület előtt szimpatizánsoknak és újságíróknak azt mondta: a szerkesztőség alapvetése a tárgyaláson az volt, hogy jelenjen meg a napilap hétfőn, illetve oldják fel az online felület korlátozását. Ennek érdekében felajánlást is tettek. A tulajdonos egyetértett a szerkesztőség által felvázolt iránnyal, de azt szeretné megállapodásba, jogi keretek közé foglalni és addig nem szeretné működtetni a lapot – tette hozzá.

„Én ezt úgy értelmeztem, hogy nem pénzügyi döntés született, hanem valami másfajta” –fogalmazott Murányi András.

Elmondta: egyedül arról tudnak tárgyalni a menedzsmenttel és a tulajdonossal, hogy biztosítsák a Népszabadság eladását. Hozzátette: ezzel a tulajdonos egyetértett, többek között abba a szándéknyilatkozatba is belefoglalják ezt, amelyet kötni terveznek. Elmondta: a dokumentum a szerkesztőség alapvetéseit tartalmazná, illetve mindazon információkat, adatokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a Népszabadság értékesítése sikerüljön. Ez szerinte a következő napokban megszülethet.
    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.