Aktuális

Megszólalt a robbantó apja: Nem hiszem el, hogy a fiam tette!

Ny. A., BLN, V. Zs. 

Létrehozva: 2016.10.21.

Nem tudja elképzelni fiáról, hogy ő követte volna el a Teréz körúti robbantást – ezt a gyanúsított édesapja mondta a Borsnak Karmacson, ahol a család otthonában szerda éjjel a TEK házkutatást tartott a férfinál a robbantó nyomait keresve.

– Vaktában lövöldöznek – magyarázta Papp László a hatóságok rajtaütésére utalva, és nyomatékosította, nem kíván nyilatkozni, rengeteg dolga van, ráadásul maga sem tudja, mi ez az egész, amivel 23 éves fiát gyanúsítják. Kérdésünkre még annyit elmondott: őt nem hallgatták ki, csak közölték az eljárás tárgyát, majd szétszedtek mindent, házkutatást tartottak. A helyszínen a Bors azt is megtudta: Pappék úgy tíz éve élhetnek Karmacson, a Pest megyei Taksonyból érkeztek. A fiút nem gyakran látták, de több szomszéd is gyanús esetekről számolt be.

– Még nyár volt, úgy este 10 óra körül, amikor valami óriási robajt, egy robbanást hallottunk. Másnap látom a zsindelyt, valami eltalálta, az egyik kéményemből egy darab hiányzott. Az ördög tudja, mi volt – mondja egyikük, Margit a tetőre mutatva. Többen is azt mondták: rendszeresen hallottak lövéseket is az elmúlt években.

– Egy időben, éveken keresztül voltak itt gyújtogatások. Vagy tíz hegyet, rétet gyújtottak fel, két kilométeres körzetben. Volt rendőrségi ügy is, de a tettes sosem lett meg – mondja ezt már egy férfi annak a háznak a közelében, ahol a család él. Ordibálást, veszekedést rendszeresen hallottak a ház felől. A 800 lelkes faluban olyan pletykák terjednek, hogy édesapja bújtathatta a gyanúsítottat.

– Egy apa azonnal felismeri a fiát, ha csak az arca egy részletét is látja. Ez ösztön – véli egy férfi. A zárkózottan élő család nem nagyon mutatkozik a faluban, a korábban, 2010-11-ben polgármester Papp László mostanában ingatlanközvetítéssel foglalkozik. A fiúnak egy lánytestvére is van, Dorottya, aki nemrég kezdte az egyetemet a fővárosban.

Eltévedt a TEK?

A karmacsiaktól kellett útbaigazítást kérnie a harminc kocsival felvonuló TEK-nek – erről beszélt egy helybéli a Borsnak. A gyanúsított apjának házához tartva ugyanis eltévedtek. Az egysávos utcában még meg is kellett fordulniuk harckocsistul, mindenestül.
– Tudták a címet, hát mire való a GPS? – nevetett egy fiatal.

Büntetlen előéletű

A robbantás feltételezett elkövetőjét szerda délután tizenhat óra után fogták el Keszthelyen, a Borbás Vince sétányon, majd az esti órákban a fővárosba szállították. A férfi az egyetlen gyanúsítottja a robbantásnak, nem volt segítője. Korábbi sajtóértesülésekkel ellentétben P. László magyar állampolgár, büntetetlen előéletű, és nem budapesti lakos. A hatóságok szerint minden jel arra mutatott, hogy a férfi újabb robbantásokra készült, bár ezt a feltételezést nem indokolták. A Teréz körút Király utcai kereszteződésében szeptember 24-én 22 óra 36 perckor robbant egy házi készítésű bomba. Két rendőr, a huszonhat éves V. László súlyosan, a huszonhárom éves A. Szabina életveszélyesen megsérültek a robbantásban, P. László elfogása előtt egy nappal hagyták el a kórházat.

Újabb robbantás volt készülőben

Hogy a férfi miért robbantott, azt – elsősorban azért, mert nem tett vallomást – továbbra sem lehet tudni, erre több teória is van, mindegyiket vizsgálják – mondta Keresztes Imre főügyész. A gyanúsítás ellen a férfi panasszal élt, ennek ellenére azonnal őrizetbe vették, ahogy a főügyész elmondta, ennek több oka is volt. Egyik ilyen okként említette, hogy a férfi újabb robbantásokat követhetett volna el. Bár ezt konkrétan nem mondta ki, minden bizonnyal készült is rájuk. Az elfogással a nyomozás nem fejeződött be. A korábban beszerzett bizonyítékokat továbbra is elemzik, igaz, azok nem nyilvánosak.

Az Origo megbízható forrásból úgy tudja, a férfit csellel sikerült kézre keríteni. P. László édesanyját betört fényszórója miatt állították félre egy közúti ellenőrzés során, majd szondáztatás során DNS-mintát szereztek tőle a rendőrök. A mintát ezután összevetették a robbantás helyszínén talált hátizsákon talált DNS-nyommal, ami egyezést mutatott. A bírósági tárgyalási nyilvános lesz, akkor sokkal többet lehet majd megtudni az egészről – közölte a csütörtöki sajtótájékoztatón Keresztes Imre főügyész.     

Egyre több rész­let derül ki...

A TV2 Tények című műsorában elhangzott, hogy az elkövető két nappal korábban már terepszemlét tartott. Egy nappal a robbantás előtt pedig bejárta az útvonalat is, ezt a kamerák is rögzítették. Ugyanabban a ruhában volt és ugyanúgy sétált végig az úton.

E-mail címe buktatta le

Az internetről rendelte a bomba vevőjében található áramkört, amiről kiderült, hogy mindössze egy ember vett ilyet, így már csak fel kellett hajtani azt a bizonyos illetőt.

(A videóban 00:37-től kezdődik az idevágó rész)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193655_auto_resized.jpg
origo.hu

Alexandra Daddario egy szál semmiben edzi a tökéletes testét - fotók, videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715062210
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191196_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715062210
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715062210
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715062210
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715062210
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?