– Amikor százéves leszek és a feleségem hetven, már nem sokat fog számítani a korkülönbség – így viccelődött a Borsnak az MSZP európai parlamenti képviselője, Szanyi Tibor, aki rettenetesen büszke a nála harminc évvel fiatalabb második feleségére, Xéniára és két közös gyermekükre, a hároméves Mártonra és a tavaly nyáron született Emmára. A hatvanéves politikus elmondta: kellemetlen szituációkat még nem, de humorosakat hozott a párja és közte lévő korkülönbség.
– Előfordult már, hogy amikor valaki a jelenlétemben Xéniához beszélt, hozzátette: igen, ahogy a kedves édesapjának is mondtam már. Egy alkalommal extra jó hangulata volt a feleségemnek, és bűbájos mosollyal visszaszólt az úrnak, hogy ő tulajdonképpen az édesanyám, csak nagyon jól tartja magát – mesélte Szanyi, aki nyolc éve ismerkedett meg az akkor még gyakornok Xéniával.
– Munkahelyi szerelem a miénk. Egy eleinte oda-vissza óvatoskodó, majd oda-vissza begyorsuló kezdeményezésekből alakult ki – mondta a politikus.
Második házassága előtt Szanyi nagy nőfaló hírében állt. Ennek ellenére Xénia nem féltékenykedik.
– Teljesen tudatosan úgy döntöttünk, hogy inkább mi hódítsuk meg egymást nap mint nap, mintsem bármelyikünket valami zavaros idegen. Két fantasztikus gyermekünk van, az ő sorsukat picit sem kockáztatnánk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.