Komoly veréstől védték meg a tanárt diákjai

Komoly veréstől védték meg a tanárt diákjai

Oroszország
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 10. 21:00
<p>Megvédték a tanárt diákjai, amikor egy iskolai verekedés közepette egy társuk megtámadta az idős férfit. </p>
Bors

Az eseményt – mely az oroszországi Neryungriban történt – persze kamera is rögzítette és a felvételen jól látható, amint az egész osztály a pedagógus védelmére kel, miután egy társuk megtámadja az idős férfit. A videón hallható, ahogy az oktató felszólítja a fiút, hogy vegye ki a fülhallgatót a füléből óra alatt, mire az mit sem törődve a tanári felszólítással, továbbra is zenét hallgat.

Ezt követően a férfi a saját kezével húzza ki az eszközt diákja füléből, aki erre válaszul ingerülten kiabál, káromkodik, majd ököllel fejbe veri és megráncigálja tanárát. Az osztály többi tagja ekkor lép közbe, majd kitessékelik agresszív társukat a teremből, hozzátéve, hogy tűnjön el onnan jó messzire. 

A pedagógus a jelentések szerint nem kíván panaszt tenni a hatóságoknál, azonban annak következtében, hogy a felvétel vírusként terjedt el az orosz közösségi oldalakon, a rendőrség mégis nyomozni kezdett, viszont nem kívánják kommentálni az esetet. 

Hasonló esetek gyakran előfordulnak. A Dailystar emlékeztetett több hasonló esetre: így egy alkalommal egy tanárt rögzítettek egy amerikai iskolában, amikor egy késés miatt vitába keveredett diákjával,ami ökölharccá fajult. 

Máskor egy tornatermi verekedést vettek fel, amely a szülőknél is kiverte a biztosítékot, amiért a tanárok nem avatkoztak közbe. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.