– Túlzóak azok a hírek, amelyek szerint a rendőrség a házkutatás során hatalmas arzenálra bukkant, de tény, hogy találtak vegyszereket és csavarokat. Úgy láttam, hogy permetszereket foglaltak le, flakonokat, és persze elvitték a fiú mobiltelefonját és számítógépét is – mondta a Borsnak Kelemen István, Karmacs polgármestere, aki hatósági tanúként volt jelen a házkutatáson.
A világhálón a legnagyobb keresőbe beírva, néhány pillanat alatt rá lehet bukkanni olyan oldalakra, ahol a permetszerek bombává alakításáról értekeznek. Az általunk megkérdezett szakértő, Tarjányi Péter tömören fogalmazott.
– Igen, permetszerből lehet bombát készíteni – jelentette ki Tarjányi, aki azonban részletekbe nem kívánt bocsátkozni, mondván, nem szeretne ötleteket adni potenciális bombagyárosoknak. – Az eddig közölt információk alapján számomra úgy tűnik, hogy egy személyiségzavaros fiatalemberről beszélünk, akinek a cselekedete segélykiáltásként is értelmezhető.
A Bors arról érdeklődött a Központi Nyomozó Főügyészségnél: tudomásuk van-e arról, hogy P. László már kiszemelt-e magának újabb konkrét célpontot. Nagy Andrea szóvivő a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánt nyilatkozni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.