Ben Stiller legyőzte a halált

Ben Stiller legyőzte a halált

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 05. 12:00
Kiss Boglárka

Megdöbbentő titkot vallott be Ben Stiller: két évvel ezelőtt prosztatarákot diagnosztizáltak nála. Időben, a betegség korai stádiumában fedezték fel, s mára kigyógyult belőle. Az 50 éves Emmy-díjas színész a keddi The Howard Stern Show-ban beszélt eddig titokban tartott betegségéről őszintén, segítő szándékkal:

– Derült égből villámcsapásként ért a vizsgálat eredménye. Sosem gondoltam volna, hogy ez történhet velem.

Bár felmenői közül senkit sem sújtott a halálos kór, az éves vizsgálatok során elváltozást találtak vérképében, orvosa prosztatavizsgálatra küldte, itt derült ki a baj.

– Ha nem végzik el a szűrést, a mai na­pig nem tudnék róla – tette hozzá. – Beszélni akarok a prosztatavizsgálat fontosságáról, az mentette meg az életemet, és én most talán másokét is megmenthetem ezzel a figyelmeztetéssel.

A férfiak többsége ódzkodik a kellemetlen vizsgálattól, de Ben szerint életmentő lehet, mint az ő esetében is.

– Az első vizsgálatkor nem láttak tumort, de a biztonság kedvéért megismételték hat hónap múlva: addigra már ott volt a baj, közepesen agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak. Műtétre így is szükség volt – tette hozzá a színész.

– Nem tudtam, mi fog történni, nagyon féltem. Ha valami meg tudja állítani az életed, hát az, hogy rákod van. Nem tudtam, mi lesz a készülő filmjeimmel, a karrieremmel. Ráadásul a prosztatarák kezelése és a műtét súlyos szövődményekkeljárhat: inkon­tinencia, impotencia.– Ez a második leghalálosabb ráktípus, de egyben a legnagyobb a túlélési esély,  amennyiben időben észreveszik és kezelni kezdik – fejezte be biztatóan a színész.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.