Vasárnap reggel hattól este hétig (illetve egy bombariadó miatt a XIII. kerület három körzetében valamint egy ittas férfi miatt a III. kerületben 19:35-ig) az ország 3177 településén, 10 331 szavazókörben lehetett szavazni a kötelező kvótáról. Az eredményeket az egyik fél sikernek értékeli, míg mások azt mondják: elbukott Orbán népszavazása.
A Jobbik úgy fogalmazott: a népszavazás egy hazárdjáték volt, amin a Fidesz vesztett. Gyurcsány szerint Orbán mindent egy lapra tett fel és méretes kudarcot szenvedett - utalt a DK elnöke arra, hogy várhatóan nem lesz érvényes a népszavazás eredménye. Hozzátette: a miniszterelnöknek haladéktalanul le kell mondania.
Gulyás Gergely, Fidesz országgyűlési képviselője azonban azt hangsúlyozta: a kormány álláspontja elsöprő győzelmet aratott. Várhatóan többen szavaztak ugyanis most a nemre, mint ahányan anno az európai úniós csatlakozásra.
94,8 százalékos feldolgozottságnál a nemmel szavazók aránya 98,24%
Összes leadott szavazat: 3 358 138
Érvényes szavazatok száma 3 085 549, ez az összes választópolgár számának 39,72 százaléka
- az igen szavazatok száma 54 194 (vagyis 1,76 százalék)
- a nem szavazatok száma 3 031 355 (vagyis 98,24 százalék)
Érvénytelen szavazatok száma 204 376
A Nemzeti Választási Iroda egyébként a végeredménnyel együtt ígérte a teljes részvételi arányra vonatkozó adatokat is, így az, hogy végül pontosan hányan mentek el voksolni, ugyancsak 22-23 óra között fog kiderülni várhatóan.
Az eddigi adatok szerint a fővárosban mentek el a legkevesebben szavazni. Azon belül is a Kocsis Máté – aki a szavazási kampány budapesti főnöke is egyben – vezette nyolcadik kerületben, ott a választók alig ötöde járult az urnákhoz. A zalai Iborfia településen ezzel szemben 100 százalékos volt a részvétel, ott mind a tíz választásra jogosult leadta a szavazatát.
Orbán Viktor miniszterelnök feleségével, Lévai Anikóval érkezett a reggeli órákban a tizenkettedik kerületi Zugligeti Általános Iskolába, hogy leadja szavazatát. Orbán egy barnásvörös nyakkendőt kötött a nagy napra. Ezt a nyakkendőt a nyilvánosság előtt utoljára két évvel ezelôtt viselte az Európai Unió október 24-i ülésén. Abban az időben tüntettek tízezrek Magyarországon az internetadó ellen, és akkor tiltották ki Vida Ildikót néhány társával együtt az Egyesült Államokból korrupció miatt.
98,56 százalékos feldolgozottságnál a nemmel szavazók aránya 98,28%
Összes leadott szavazat: 3 514 632
Érvényes szavazatok száma 3 231 502, ez az összes választópolgár számának 39,80 százaléka
- az igen szavazatok száma 55 729 (vagyis 1,72%)
- a nem szavazatok száma 3 175 773 (vagyis 98,28%)
Érvénytelen szavazatok száma 217 163
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.