Aktuális

Vallási fanatikus verte agyon a banki ügyintézőt

M. S.

Létrehozva: 2016.09.23.

Egy vezető beosztású bankárnő a kőbányai gyilkosság áldozata. B. Irma holttestére kedden találtak rá Harmat utcai lakásában. A rendőrség tegnap már el is fogta az ügyben körözött K. Lászlót.

Forrás: Bors

Egy csinos, konszolidált, 32 éves banki alkalmazott brutális gyilkosa után in­dított a rendőrség hajtóvadászatot, ami tegnap már véget is ért: a nyomozók őrizetbe vették a feltételezett tettest, K. Lászlót. A rendőrség ugyan nem hoz nyilvánosságra részleteket, de a nő szomszédai szerint a tettes agyonverhette áldozatát.

B. Irma közösségi oldalán is jól látható, hogy is­meretségi körébe főleg kollégák, fiatalko­ri barátok tartoznak, a ro­busztus, tetovált gyanúsított abszolút kilóg a sorból. A Velvetnek a nő ismerősei azt mondták, hogy sosem látták együtt a férfival. Ugyanakkor árulkodóak B. Irma internetes megnyilvánulásai, az utóbbi hetekben rengeteg olyan idézetet posztolt, amely egy szakításra, egy kapcsolat végére utalhat. Utolsó bejegyzései egyike ek­képp szól: „értékeld magad annyira, hogy elsétálsz bár­honnan, ami többé nem épít, nem szolgál vagy nem tesz boldoggá”. K. korábban többször volt büntetve. Lopás, személyi szabadság megsértése is szerepelt a bűnlajstromán. Egyik bűncselekményét a Balatonon követte el, egy nővel erőszakoskodott.

Már szabadon, 2007-ben a Magyar Televízió egyik vallási műsorában egy gyülekezet tagjaként nyilatkozott. A kilenc évvel ezelőtti felvételen azt mondta:

– A börtönben, 1999 tavaszán tértem meg, ott találkoztam egy emberrel, aki ismerte a … egyházat. Rajta keresztül kerültem kapcsolatba a gyülekezet egyik pásztorával. Szabadulásom után találkoztam a pásztorral, és elmondtam neki, milyen nehézségekkel küzdök, mert tíz év hét hónap fegyházbüntetésből szabadultam. A gyülekezettől azonnal segítő ke­zet kaptam. Itt lakom, itt dolgozom a gyülekezetben és na­gyon hálás vagyok, mert nyilvánvalóan isten kegyelme és a szeretete hozta létre ezt a találkozást.

Információink szerint az áldozat testvére egy vidéki rendőrkapitányságon teljesít szolgálatot, így a nyomozók presztízskérdésnek tekintették K. László elfogását.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689614
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088749_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Moszkvai terror: csattanós üzenetet küldött az orosz külügyi szóvivő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689614
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090958_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689614
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten