Bár nevetve mesélt róla, nyilvánvaló volt, hogy komoly fájdalmakkal küzd a Nemzet Színésze, aki múlt vasárnap a közönség szavazatai alapján kapta meg az idei Szenes Iván Életműdíjat. A szobrocskát azonban nem tudta a magasba emelni, mert nem engedelmeskedett a keze. Már a színpadra is segítséggel ment fel, és sajnos ott sem engedhette el a kísérője karját, szüksége volt a támaszra. Meghatódva így szólt:
– Majd a színpad szélénél adja oda, most nem tudom átvenni. Az egyik kezemmel kapaszkodom, a másik meg… – harapta el a mondatot Törőcsik Mari. – Éjjel-nappal fáj, úgyhogy csoda, hogy vagyok, nem? – folytatta viccelődve, majd nagyon is komolyan. – Egyszerűen, higgyék el nekem, hogy Szenes Iván dalait általam tisztelt zsenik éneklik. Hogyan jutottam én az eszükbe? Ez, komolyan mondom, fantasztikus! Úgy gondolom, talán a múltam, az egész múltam benne van ebben a díjban. Hatvan éve vagyok a pályán, ez a hatvan évnek szól.
A szavait óriási ováció követte, a több száz fős nézőközönség ujjongva ünnepelte a színésznőt, aki egy személyes történettel folytatta a köszönőbeszédét:
– Felhívtam a lányomat, amikor megtudtam, hogy én kaptam a legtöbb szavazatot, és azt mondtam: Teréz, énnekem gazdag életem volt, és most felszálltam az égbe.
A művésznőt telefonon kerestük meg egyrészt, hogy gratuláljunk neki a díjhoz, másrészt, hogy megkérdezzük, hogy szolgál az egészsége.
– Nehéz kifejezni, milyen megtiszteltetés ért – mondta Törőcsik Mari, majd hozzátette: – A pályám megkoronázása ez. Az sem számít, hogy fájdalmak között kaptam meg. Annyi öröm és boldogság jutott nekem a pályafutásom során, a sok-sok év alatt, hogy ennyi szenvedést szó nélkül elviselek cserébe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.