Aktuális

Telefonról hallgatni a Koránt, enyhíti a fogfájást

Bors

Létrehozva: 2016.09.07.

<p>Legalábbis ezt állítja egy muszlim nő, aki az autóját vezetve, a biztonsági övet be nem kötve állított meg a rendőrség.</p>

Forrás: sbs6.nl

Hollandiában egy autópályán állítottak le egy muzulmán nőt a rendőrök, aki nem elég, hogy nem volt bekötve, a telefonját is a füléhez tapasztotta.

A nő, miután kérdőre vonták, tagadta, hogy telefonált volna, arról is beszélt az igazoltató rendőröknek, hogy azért nem volt bekötve, mert egy orvos azt mondta neki, hogy egészségügyi okokból ne tegye meg.

Az esetről készült felvételt egy holland dokumentumfilmesek készítettek, amely a közlekedési szabálysértésekről, balesetekről szól.

A nő a felvétel alatt végig azt kéri, hogy kapcsolják ki a kamerát, de a rendőrtiszt elmondja neki, hogy joguk van felvételt készíteni, és megpróbálta elmagyarázni, azért állították félre, mert kihangosító nélkül használta a mobilját.

A nő azonban tagadta, hogy telefonált, azt mondta a Koránt hallgatta, ugyanis ez a legjobb mód  arra, hogy kezelje a fogfájását. Az öve pedig azért nem volt bekötve, mert az orvosa ezt tanácsolta neki egészségügyi okokból.

A magyarázat azonban nem hatotta meg a rendőröket, megbüntették a telefonálás miatt is, illetve azért is, mert vissza akart élni egy orvosi igazolással. Azt viszont nem világos, hogy a biztonsági öv miatt kapott-e bírságot.

A nőt végül 230 euróra büntették meg, és azt az ingyenes tanácsot is kapta a rendőrtől, hogy „egy aszpirin valószínűleg jobban hat a fájdalom ellen, mint a Korán”.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714962312
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714962312
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák