Jobb így, mintha élete végéig börtönben ülne. De kétlem, hogy valaha meg tudják gyógyítani. Egész életében gyógyszereken kell élnie – mondta az ítélet után némileg megkönnyebbülten L. Péter édesanyja, aki egyedül a Borsnak nyilatkozott. A 36 éves férfit felmentették a súlyos emberölési vád alól, tudathasadása miatt az ügyésznek is a felmentését kellett kérnie. Az is elhangzott: állapota később rosszabbodhat.
L. Péter 2015 februárjában a pesterzsébeti otthonukban támadt két NAV-dolgozóra. Nem akarta kifizetni a tartozását.
– 450 ezer forintot halmozott fel. De akármikor jött levél, olvasás nélkül összetépte. Így mi nem is tudtuk, hogy tartozik – mondja az édesanya. Az ellenőrökre hosszú késekkel támadt: egyiküket 24-szer szúrta meg, a torkát is elvágta, a kollégája súlyos sebekkel ugyan, de túlélte az ámokfutást. Menekülni nem tudtak, a kertkapu zárva volt.
A férfi sokáig szobafestőként dolgozott, de már évek óta nem volt munkája. 2001-ben testi sértésért felfüggesztett börtönt kapott, és már akkor gyógykezelésre küldték, de hiába. – Péter akkor ismerte meg élettársát, aki minden rosszba belevitte. Kész rettegés volt az életünk. Nem tudtuk, mikor lobban. Az apját sokszor úgy elverte, hogy nem tudott felkelni. Szegényt a drogok tették tönkre – rázza a fejét az asszony. Egyszer Párizsba is elment, hogy jelentkezzen az idegenlégióba, de alkalmatlannak találták, aztán rendszeresen beszélt arról, hogy ő katona, akinek parancsot kell követnie. – Lassan megnyugodhatunk, folyamatos kontroll alatt lesz – teszi hozzá.
Péter kezelése határozatlan ideig tart, állapotát félévente felülvizsgálják. Az asszony eddig is rendszeresen látogatta az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben, és ezután is fogja. Az ítélet után a bv-sek engedték, hogy beszélhessen vele öt percet. Az asszony azt mondja, nagyjából jól érzi magát.
L. Péter az utolsó szó jogán azt mondta, megbánta tettét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.