A 39 éves K. István szeptember 17-én hajnalban Budapesten, a Bartók Béla úti buszmegállóban kivette az alvó sértett zsebéből a pénztárcáját, majd megpróbált biciklivel gyorsan elsietni.
Nem sejtette, hogy a bűncselekményt egy térfigyelő kamera rögzítette, így a rendőrök hamar tetten érték és elfogták. Átvizsgálásakor előkerült a sértett pénztárcája, egy festmény, valamint több olyan eszköz is, amely bűncselekmény elkövetésére alkalmas – írja a police.hu.
A nyomozók a férfi zuglói lakásán tartott házkutatáskor további két – feltehetően bűncselekményből származó – keretezett gobelinképet találtak és foglaltak le.
A rendőrök K. Istvánt előzetes letartóztatásba helyezték.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a fotókon felismeri a tőle bűncselekmény során eltulajdonított képeket, vagy azok tulajdonosáról információval rendelkezik, a 01110/6384/2016. bűnügyi számra hivatkozva munkaidőben hívja a 06-1/381-4315-ös telefonszámot, vagy jelentkezzen a 1113 Budapest, Bocskai út 90. szám alatt található BRFK XI. kerületi Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.