Családjára hivatkozva szabadulna Vivien gyilkosa

Családjára hivatkozva szabadulna Vivien gyilkosa

Vivien
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 11. 05:20
Teljesen értelmetlenül nyújtott be óvadék letétbe helyezése iránti kérelmet a fiatal kakucsi lány megölésével gyanúsított K. Bálint. Úgy tudjuk: a fiatalember rendezett családi körülményeire hivatkozott.
M. S.

Mint arról a Bors korábban beszámolt: fizetne szabadulásáért K. Bálint, aki a gyanú szerint március 5-én ti­zenhárom késszúrással meggyilkolta gyerekkori szerelmét, M. Vivient. A Budakörnyéki Járásbíróság azonban elutasította az óvadék letétbe helyezése iránti kérelmet, így marad előzetesben. A bíróság szerint az ügyben nem állapítható meg olyan összegű óvadék, ami arányos lenne azzal a kimagasló büntetéssel, ami a fiatalembert fenyegeti.

Információink szerint a kérelemben a fiatalember rendezett családi körülményeire hivatkozott. Ugyanakkor Gyimesi Kinga, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője lapunknak úgy fogalmazott: ilyen súlyos minősítésû ügyekben nem is fordulhat elő, hogy helyt adjanak az óvadékkérelemnek.

A Bors megkereste a K. Bálintot képviselő dr. Kiss László ügyvédet, arról szerettünk volna érdeklődni, miért gondolták azt, hogy reális esély lehet az óvadék befogadására, és egyáltalán a fiatalember családja mekkora összeget tudott volna rászánni Bálint szabadítására. A jogász tömören annyit közölt: köti az ügyvédi titoktartás, s védence családjának leghatározottabb óhaja, hogy ne kommunikáljon a sajtóval.

K. Bálintnak nem ez az első meglepő húzása. Emlékezetes: amikor elővezették az előzetes letartóztatásáról szóló tárgyalásra, középső ujjával bemutatott a fotósoknak. Akkor ügy­védje ezt úgy magyarázta, hogy valójában védence senkinek sem akart bemutatni, csak a bilincs miatt viszketett a csuklója, azt vakarta meg.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.