Börtönbe kerülhet a menekültekre a kormányt ráhúzó magyar kamionos

Börtönbe kerülhet a menekültekre a kormányt ráhúzó magyar kamionos

autópálya
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 15. 10:40
Bors

Börtön fenyegeti Jeddi Árpád Leventét, akinek az egész világot bejárta a fedélzeti felvétele, hogy előbb pocskondiázza – „ingyenélő patkányok”, „agyonszúrom a patkányt” –, majd nagy gázzal elindul a Calais-nél az autópályán gyalogló menekültek felé, miután többen is megpróbálnak felszállni kamionjára.

A felvételt Jeddi töltötte fel az internetre, már több mint négymillióan látták. A világsajtó több, befolyásos lapja is beszámolt az esetről, a nagy feljelentő Tényi István két feljelentést is tett, egyet közösség elleni erőszak gyanúja, egyet pedig közúti veszélyeztetés gyanúja miatt.

A Daily Mail információi szerint a magyar ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést kért a kamionsofőrre, valamint azt is szeretné elérni, hogy egy hosszabb időre tiltsák el a vezetéstől.

Jeddit az eset után kirúgták a cégétől, de az év elején az Origó már arról írt egy másik vállalkozásnál kapott munkát, (egyik) úti célja továbbra is Nagy-Britannia.

A videó által felkeltett botrány után Jeddi különböző magyarázatokat is tett. Hivatkozott arra, hogy nem tudta betartani a közlekedési szabályokat a migránsok miatt, arra, hogy kikerült valamit, valamint azt is mondta, hogy nem tört a menekültek életére, de valóban nagy gázzal indult feléjük.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.